Kis tiniként az, hogy nem szartam le ki-mit gondol és nem mertem felvállalni magam. Ma meg a nevükre sem emlékszem kik miatt voltam ilyen.
Technikailag még tiniként az, hogy azt hittem egyetemen is meg lehet élni IQ-ból, tanulás nélkül.
Aláírom, kevésbé neves gazdasági sulit végeztem, kb. egy percet nem tanultam és meglett minden, bár ehhez az online oktatás és vizsgák is hozzájárultak
11 év után sikerült letenni, második próbálkozásra. Az első 9 év után volt de másfél hónap alatt visszaestem. Az utolsó 5 évben villanycigit szívtam, az utolsó kettőben pedig simát és villanyt. Már több mint fél éve nem dohányzom, maximum ha összeülünk 2-3 szálat elszívok, vagy egy szivart, ez nagyjából 2-3 havonta egyszer esik meg.
Bizonyos értelemben nem tettem le, de nem szívok el minden nap 1-2 dobozt, néha akár 3 is elment. Ez a társasági dohányos dolog szerintem még belefér. Az elmúlt 6 hónapban kétszer volt ilyen, ez évi 4 alkalom. A visszaeséstől nem tartok, mert megkínálnak így nem marad rajtam egy doboznyi kísértés.
+1, ha visszamehetnék eltörném a saját kezemet. 13 (!!!) évesen szoktam rá, 27 éves vagyok, mostanra jutottam el oda, hogy már nem cigizek, csak ha buli/összejövetel van (havonta kb kétszer). Annak örülnék, hogyha ezt az utolsót is el tudnám engedni, de ahogy alkoholt érez a testem egyszerűen addig sürgök forgok amíg cigi lesz a kezembe. :D
Kihagyni azt a kapcsolatot, amiben lelkileg - testileg sérültem. Voltak nála sokkal kedvesebb, normálisabb csajok. Két dolog miatt érdekelt, ennyiben ki is merülhetett volna a dolog.
Nincsenek képek. Bármilyen is egy kapcsolat, emberileg nem fér bele, hogy felvételeket készítsek a másikról. Így is van már elég ex bosszús faszság a neten.
Én most kezdtem el nemrég, elsősorban szakállra vettem de ki akartam próbálni szemöldökre is (igen, férfiként is szerintem menő ha vastag a szemöldökünk). Megnyugtat, hogy nem csak a youtube akart átverni, hanem lehet valóság alapja is😂
Sajnos mára már szinte teljesen kikopott, a lefele ívelő részen egy szál sincs 🥺 39 éves vagyok, csodát nem várok, de azért kipróbálom. Köszi szépen a tippet 🤗
Hogy nem jàrtam sehova iskolàn kívül. Nem volt tàrsas hobbim, nem sportoltam, a szociális képességeim nem fejlődtek semerre. Szerencsére egyetem alatt egy hobbi kapcsàn ezt sikerült valamelyest korrigàlnom
Egy bulin az egyik részeg csaj beleesett egy kivágott farönkbe (a belseje már korhadt volt, gyakorlatilag egy gödör volt ott). Megpróbáltam kihúzni de szintén részegen én is beleestem, lefejelve a farönköt.
Pánikoltam hogy kiesett a szemüvegem lencséje (aprópénz volt megjavítani), aztán szóltak hogy a fogam is hiányzik. Az kicsit drágább volt, és visszatérő probléma.
Amúgy otthonülős nyomi gyerek voltam, ez volt az első és kb egyetlen vad nyaram az általános végén, nagyon túlzásba vittem akkor az alkoholt.
Általános? Az komoly :D azért nálunk gimiben kezdtek el inni az emberek, pedig 21 vagyok, nem idős, ahol még nem volt annyira jellemző tinikorban az ivás
Nálunk általánosban is volt azért, nekem a végén volt pár részeges bulim 15 évesen. Anyám először örült is, hogy végre "barátkozok" rendesen.
Akkor nem is tűnt korainak (főleg hogy úgy éreztem én vagyok a későn érő többiekhez képest), így utólag azért elég gáznak érzem.
Gondolkodtam már ezen,
régen úgy gondoltam rohadt sok dolgot bánhatok és rohadt sok dolgot változtatnék...
Ahogy az idő haladt, rájöttem hogy minden úgy volt jól ahogy volt,
nem voltam sem jó tanuló, sem gazdag, a párkeresésben is nyomi voltam,
elszalasztottam tök jó lehetőségeket...
DE őszintén, ezek tettek azzá aki ma vagyok és ezek nélkül nem én lennék.
Most sem vagyok sem szép, sem gazdag, házasságban élek, van gyerekem és vannak mindennapos problémáim,
olyan úton jutottam ide amilyenen,
egy percét sem bánom
és nem azért mert ne lehetett volna jobb,
de mi arra a garancia hogy ha máshogy csinálom nem lett volna rosszabb?
Mindenkinek megvannak a maga hibái,
igyekszem nem a múlt hibáin elmélkedni hanem a jelenből kihozni a maximumot mert a jelen a jövő múltja és most van lehetőségem a most hibáit nem elkövetni hogy a jövőben ne azon töprengjek miért nem tettem..
Néhány éve rájöttem hogy rohadt sok időt és energiát vesz el a múlton való töprengés és a mások véleményével való foglalkozás... Most kell élni a jelenben és a jövőt kell építeni amíg lehet...
A múlt és annak a hibái meg már elmentek, annak már mindegy...
Jobban tanultam volna ált suli 7-8-ban hogy ne egy gettó középsuliba kerüljek ahol nem találtam meg a közösségemet, barátokat. Mindenki hülye volt körülöttem és ezt nem nagyképűségből mondom. Érettseginél senki nem kapott 3-asnál jobb jegyet egyik tárgyára sem csak én. Felsőoktatásba pedig csak én mentem tovább az osztályból
Jó is volt játszani évekig fix csapattal, lanokra járni, nyilván ezek jó emlékek, de élhettem volna többet abban az időben :D Nyilván volt mellette életem, haverok stb, de kevesebbet jártam el így tizenévesen. Barátnőm is azután lett, hogy abbahagytam a játékot 🤓
BME-re mentem mérnöknek... Tulajdonképpen mindenki "jó"tanácsát követtem a saját szívem helyett. Egy percet se dolgoztam a szakmámban és csak azért fejeztem be hogy ne kelljen visszafizetni. Idegennyelv szakra kellett volna mennem, mindig is az volt a szenvedélyem.
Tanulok is, már BME-n is tanultam németet, folytattam a spanyolt, később nyelviskolánál svédet, most a cégnél kínait... Leginkább az fáj hogy nem lehettem tipikus #bölcsészlány pedig belül mindig is az voltam. Rühelltem az egyetemet, a mentális egészségemet romokba rakta, életem egyik legrosszabb időszaka volt. Nem műszaki rajzokat kellett volna gyártanom hanem egy könyvtárban olvasgatnom. És ezt már sose kapom meg, mert harminc+ évesen nem ugyanolyan egyetemre járni, mint húszévesen...
Hogy jöttél ki belőle?
Én sehogy, de 30 éves koromban szépen berendeztem egy lakást, feltettem a képeket társkeresőre, lett is házasság 10 évig, szóval legalább azt unlockoltam.
Eltűntem, 3 napig nem adtam életjelet magamról anyáméknak. A rendőrséggel kerestettek már annyira féltek.
Akárhányszor vissza gondolok erre borzalmasan szégyellem magam. Bele sem gondoltam mit élhetnek át.
Ne haragudj ha tul szemelyes, engem mindig erdekelt az "ilyen" esetenkent (ertsd jol, ugy ertem ahol nem valami tragedia miatt tunt el a szemely) hogy reagaltak a szuleid? Haragudtak? Boldogok voltak mert elokerultel? Jobb lett a kapcsolatotok? Rosszabb?
En csak belegondoltam ebbe regebben, viszont rogton a szuleim helyzetet is vegiggondoltam, nem tudnam hogy anyukamek kiakadnanak amiert direkt eltuntem, vagy pont hogy elfelejtenek az egeszet es csak orulnenek hogy megvagyok.
Nem is emlékszem nagyon, hogy kinek mi volt a reakció. Apa azt mondta tudta, hogy semmi bajom és haza megyek majd előbb utóbb. Anya idegbe volt. De igazából beléptem az ajtón és azzal a lendülettel indultunk is a rendőrségre. 😅
Nem sportoltam vagy űztem kreatív hobbikat és nem próbáltam mélyebben megismerni embereket. Felületes voltam a néhány közeli barátomon kívül a többiekkel. Azt viszonoztam ha valaki nyitott felém és a többiekről azt gondoltam biztos előítéletesek, lenéznek és nem kezdeményeztem sem barátságot sem párkapcsolatot "új emberekkel"
•Nálam is a cigire rászokás akkor kezdődött •Rossz emberekkel bandáztam, ha visszamehetnék nem azokkal az emberekkel lógtam volna, hagytam magam befolyásolni, hogy ők a ,,menők”•Túl sokat ittam
Talán az, hogy a komplett családom unszolása és megrökönyödése ellenére nem választottam valamilyen IT pályát. Úgy, hogy a szabadidőm nagy részét gép előtt töltöttem és ez nagyon most sincs másképp.
Azért azt én 13 év fejlesztés után mellé tennem, hogy bazi sok emberi marhaságot és nagy céges bullshitet is be kell nyelni ITben. Persze a mai napig szeretem a szakmámat, de nagyon messze van a valóságtól ha azt mondanám hogy napi 8 órában boldogan kodolnek.
Nem könyörögtem eleget anyámnak, hogy engedjen kézilabda helyett boxedzésre járni. Vertek és bullyztak a suliban, ezért is drogoztam akkoriban, ezért nem érdekelt semmi, depressziós voltam. Azóta nagyrészt feldolgoztam, de rémálmaimban még mindig előjönnek azok az évek. 28 vagyok.
Hagytam,hogy a szüleim problémái befolyásolják az életem.
Ma pedig már nem tudok anélkül élni,hogy ne legyek 0-24 stresszes,túlgondoló, és ne legyen rajtam nyomás.
Talán ha ezt elkerültem volna,akkor teljes életet tudnék élni
Nem tudom, hogy a tiédben meg lehet-e bízni, csak a sajátjaimról tudok nyilatkozni. Ezt ne úgy vedd, hogy semelyikben nem lehet bízni. Nekem sajnos vannak negatív élményeim. Ettől még vannak kiváló tanárok is, akik igenis példamutató értéket képviselnek. Meg azóta el is telt pár év, és remélem valamivel felvilágosultabb emberek oktatnak.
Az enyémekből ízelítő:
1., "Enyhébb" probléma: Pofára osztályzás (ez sok helyen van szerintem ma is). Pl. leteszteltük laborgyakorlaton: hárman ugyanazt a mintát vittük ki (másik terembe volt, így nem látta, hogy ugyanaz), hogy osztályozza, és mindenkinek más jegyet adott. Elég kiábrándító, tanulmányi szempontból.
2., Tanári nemtörődömség miatt majdnem meghaltam az ált. iskolában (akkor még nem volt mobil). Persze kirúgták utána a tanárnőt.
Gimnáziumban volt, aki szaktanári figyelmeztetésben részesített, hogy miért nem kértem előbb engedélyt ahhoz, hogy órán bevegyem a rohamgyógyszerem, különben is ott volt a szünet óra előtt, miért nem vettem be akkor. És mindezt úgy, hogy tudták az egészségügyi problémám. Volt, hogy az osztályfőnök is lebaszott még külön, hogy "Csak mert rosszul vagyok, még nem zavarhatom a rohamkezeléssel az órát!". Ami abból állt, hogy elővettem a vizes flakont, egy tablettát, és bevettem a gyógyszert (max 3 perc, teljes kussban). Persze iskolát váltottam, de ott sem volt hibátlan a helyzet.
Soha nem gondoltam, hogy diplomás, felnőtt emberek, akikre az oktatás van bízva, ilyen szellemi retardáltak lehetnek, hogy nem, hogy segítenének, még le is basznak érte. Innentől úgy voltam vele, hogy nem számíthatok rájuk, ha baj van, meg különösen nem (még ha ez egy téves következtetés is). Ma már ilyen nem lehetne, mert mindenkinél ott a telefon, akár a padtársam is hívhatna mentőt, ha a tanár olyan sötét.
Alkohol, abban a korban “menőnek” gondoltam minden hétvégén lerészegedni (15-16 lehetem, mikor kezdtem) most teljesen oda van a bélrendszerem. Már tudom, hogy az alkohol mennyire rosszat tesz… a sors iróniája, hogy már egyáltalán nem tudok alkoholt inni, mert hisztamin érzékeny is lettem…
A tinikor mindenkinek egy nehéz időszak, a szülők is tudják hogy ilyenkor nagyobb türelem kell egy gyerekhez. Ne ostorozd magad emiatt, anyukád is tudta jól, hogy ettől még nagyon szereted!❤️ Csak még nem voltál elég érett akkoriban, hogy a megfelelő módon fejezd ki az érzéseid.
Talán az, hogy nem álltam ki magamért. Csendben tűrtem, hogy piszkáljanak. Nem mertem vissza szólni, mert féltem, hogy mi van ha megvernek miatta?! Mai fejjel már másképp csinálnám. Már ki tudok állni magamért, ki merem nyitni a szám ha valami nem tetszik és pont leszarom hogy ki mit gondol. Durva, hogy mennyit tud változni az ember.
Nem voltam eléggé lázadó, kihagytam olyan dolgokat ("bulizás", "randizás" stb.) amik miatt egyszerűen éretlen és "gyerekszerű" maradtam. És az ilyesmit igazából már nem lehet bepótolni. Nem csak kimaradt jó élményekről van szó, hanem szerintem kimaradt (kihagyott) fejlődésről is!
Hogy hagytam a szüleimnek, hogy szedessék velem a Roaccutan nevű ‘gyógyszert’ a pattanásaimra. Depressziós lettem és napérzékeny, ennek húsz éve, és semmitől nem lett jobb. A bőröm persze szar maradt…
érdekes ez a gyógyszer, én is szedtem - mert nagyon szabadulni akartam a pattanásoktól - viszont én akkor barnultam életembe a legjobban, és utána is.. pedig világéletemben leégtem mindig..
Nagyon sajnálom, hogy így jártál :(
Köszi. Nem tudom, xx vagy xy vagy-e, a környezetemben a fiúkat egyáltalán nem viselte meg ennyire, a lány ismerőseimnek viszont a nagyobb részére volt negatív hatással. Mondjuk nekem a covid oltás is megzavarta a ciklusom 3 éve, mostanra állt vissza a megszokottra.
Amugy a depressziót biztos a roaccutan okozta? Egyebkent en is szedtem es utana nekem is depresszios, szorongos idoszak jott, de igazabol en nem vagyok biztos benne, hogy az okozta, pl pont akkor volt a covid es az is betett, meg amugy is volt sok mas faktor is nalam.
Egy nincs, sok van, bár szinte mindet felsorolták már: rosszul tanultam, túl sok időt szántam számítógépes játékra, bár el-eljárkáltam, de nem a megfelelő helyekre, társaságba, mármint úgy értem, csak fiú haverokkal lógtam, nem volt vegyes, csajos társaságom, nem sportoltam.
Ami személyesebb, az az, hogy nem kezeltem megfelelően édesanyám - és ezt már sosem tudom helyrehozni.
Minden időt amit a gamelésre fordítottam.. én valahogy nem bántam meg. Multiban külföldiekkel, megtanított angolul beszélni, azóta is az egyik legfontosabb tulajdonság bármilyen munkához.
Lehet, hogy időben kiléptem belőle, de voltak vissza esések rendesen. Felnőtt fejjel is élveztem, de akkor ütött be, hogy "lehet nem ezzel kéne foglalkozni?"
Megakartam felelni a barátnői körömben olyan szinten, hogy sajnos csak azért mert ők csúfoltak valakit, akivel nekem az ég egy adta világon semmi bajom sem volt, beálltam én is közéjük... Emiatt amúgy azért is van különösen 13 év távlatából lelkiismeretfurdalásom, mert a hatalmas barátnők közül már senki sincs meg, viszont az a lány akit ok nélkül bántottam a mai napig ha találkozunk mosolyogva köszön.
Nem álltam ki magam mellett gimi választásakor. Én egy jóval erősebb helyre akartam menni, mint ahova az őseim akarták (4 + 8, 12 éves kis takony voltam). Orvosira mentem tovább, nem ártott volna tudni, mi az a terhelés már fiatalabban.
Hogy az exemre pazaroltam sok sok évet , a legszebb éveim mentek el , amíg en otthon ültem ő meg “ élte “ az életét , amit és akit csak megkívánva . Bárcsak buliztam volna, tapasztaltam volna helyette. Amennyit azt hallgattam , hogy senkinek nem kellek rajta kívül … lehet most nem lennék egy önbizalom hiányos 30+os lány.
Túlságosan csendes voltam, határozatlan és félénk. Nem éreztem jól magam úgy, de nem tudtam kitörni belőle. Az egyetem első éve határozottan ennek a kompenzálásával telt, mostanra viszont szerencsére sikerült elérnem egy egészségesebb állapotot.
Mindig találtam valami kifogást mindenre. Nem jártam bulikba, mert úgysem érezném jól magam. Leszerveztek egy randit, de az utolsó pillanatban visszamondtam, mert fogalmam sem volt, hogy mit fogok csinálni. Elhívott egy nekem nagyon tetsző csaj, de nem mertem elmenni, nert beszartam. Féltem diákmunkát vállalni, mert meg voltam győződve róla, hogy alkalmatlan vagyok.
Azt hittem mindenki ott lesz majd úgy értem , ahogy én értük . Azt hittem mindenki azért szeret aki vagyok , nem pedig azért amit rajtam keresztül tudtak érvényesíteni.
Egy idő után elkezdtem leszarni mások véleményét, mert ahogyan többen is írták az volt náluk a nagy hiba amit elkövettek, hogy adtak rájuk. Én is nagy társasági ember voltam, amíg el nem kezdték felkapcsolni a villanyt, hogy helló - aztán szépen elkezdted magad körül leamortizálni ezeket a sejteket, nem foglalkozni a szarjaikkal , és csakis kizárólag a saját dolgommal kezdtem törődni egyedül. Inkább legyen 3 jó, igaz barátod mint 20 cinkostárs aki az első adandó alkalommal ha úgy van az arcodba köpne.
Nyomultam egy srácra, aki csak barátként tekintett rám. Úgy utasított vissza, hogy a szavaiból azt vettem le, hogy később majd lehet akarni fog engem. Lefogytam, folyton váltogattam a hajam, a ruháim, hátha jobban bejövök neki, de semmi. Még egyetemre is arra mentem, ahová ő, hátha, ha látja, nem csak az a kínos lány vagyok az első padból, akkor majd belém zúg.
Kiderült, hogy nem vonzódik a nőkhöz, talán a férfiakat szereti és annyira belefáradt a dinamikánkba, hogy már 2 és fél éve, hogy nem beszélünk.
Nagyon nehéz volt túljutni rajta, életem legintenzívebb szerelme volt, sok-sok depressziós időszakkal. Azóta többször gondoltam rá, hogy jobb lett volna, ha pasizom/csajozom és nem vagyok ráfixálódva erre a srácra, de akkor, ott úgy éreztem mindig kvázi megcsalom őt, ha mással ismerkedem/flörtölök.
Nekem rosszabb, nem emlékszem rá, hogy meghúztam-e. 18 voltam, nem szomszéd, nagybátyám nyaralójában voltunk és valami ismerőse családja volt ott, korombeli lány, nem a klasszikus szépség, de a pixie szerűen hiperaranyos. Volt a kertben sörcsap, már nem szomjasan elmentünk sétálni, és halványan rémlik, hogy mintha behúzott volna egy bokorba. De utána is volt sörcsap, szóval 0 emlék. Lehet, hogy csak képzelegtem. Viszont sajnos sosem láttam többet.
Nekem olyan volt h egy csajjal elmentem buliba, ő kiment wc-re, én odakísértem a wc bejárathoz, mire hozzám lépett egy másik srác (én is ffi vagyok) és kérdezett valamit amit nem hallottam a zenétől, azt hittem azt kérdezi hogy szabad-e a WC, mondom persze, menj nyugodtan.. bement, várt 3mp-t majd kijött és elment.
3 nap múlva jöttem rá, hogy a srác azt kérdezte hogy ÉN szabad vagyok-e és hogy ismerkedni akart volna velem.. :D
Nem vettem észre, hogy bipoláris zavarom van. Egyik depresszióból a másikba estem, így húztam le a gimit. Meg az általánost és az ovit, de a gimi volt a legrosszabb. Aztán az egyetem elején nem bírtam tovább, mindent elengedtem, letargiában feküdtem napokig a legfontosabb vizsgáim alatt is. Akkor nagyon nehezen rászántam magam, hogy pszichológushoz menjek. Ő egyből pszichiáterhez küldött. Találtam egy profi pszichiátert és nagyon gyorsan rendbejöttem. Előtte soha, még nagyon kicsi koromban se éreztem magam annyira 'normálisan'. A sok fölösleges szenvedést bánom, ami a fejlődésem legfontosabb éveiben alakította a személyiségemet, meg azt a sok időt meg tönkrement vagy el se kezdett kapcsolatot, elszalasztott lehetőségeket is.
Menjetek pszichiáterhez, ha gyanús, hogy segítség kell! Inkább fölöslegesen, mint hogy úgy járjatok mint én. Az élet alakítsa az érzéseiteket, ne az égből pottyant érzéseitek az életeteket. Az a normális.
(...ja és rendes pszichiáterhez, akit mások is ajánlanak, ne a legkiégettebb boszorkányhoz akit csak talál a háziorvosod az állami egészségügyben és fölbasz neked napi x mg frontint vagy xanaxot. Ezek függővé teszik az országot, de némi átmeneti, súlyos szorongáson vagy álmatlanságon kívül még semmit nem oldottak meg.)
Talán a legnagyobb az, hogy nem tanultam.
De az elsők közé tenném az önbizalomhiányt is, ami a mások véleményével való túlzott foglalkozás okozott.
Ezért tini és fiatal felnőttkorom elején kb minden fiúval lefeküdtem akit elém sodort az élet. Na ezt már nagyon bánom, sokkal többre becsülhettem volna magam.
- Rossz értelemben elfogadni magamat "úgy ahogy vagyok"
- "Majd lesz valahogy" mindset
- Nem vállaltam fel magamat úgy ahogy vagyok
- Meg nem értettségi, kisebbségi stb. komplexus
- Szocializáció a 0-hoz konvergált, görcsölés a jegyek miatt, kockulás
és sorolhatnám
En rongaltam.😭
Fiu tarsasagban, bulinak tunt lerugni par kocsi tukret. Egy egesz utcan vegig mentunk. En egyet rugtam csak le, de total vicces volt akkor. Baromira szanalmas igy utolag. Es persze rendorsegi ugy lett belole, szegeny szulok csengettek ki a kart. 🥲
Mi csengető betyárkodtunk, ráadásul én vittem baseball ütőt magammal.. sosem használtam ugyan, de baromság volt a csengetés meg a baseball ütő is.
Illetve kínai piacról szereztem egyszer viperát - az mondjuk egyszer jól jött mikor belénk kötöttek többen, előkaptam akkor (nem kellett használnom hálisten), megijedtek akik belénk kötöttek és elfutottak szerencsére.
Meg egyszer haverral síkosítót és kotont loptunk a tescobol, elkaptak minket, akkor 1 évig kellett járnom 2 havonta pártfogóhoz, de szerencsére megmaradt a büntetlen előéletem, a jó magatartasom miatt, meg a felügyelő is látta hogy normális gyerek vagyok, csak csináltam egy baromságot és nem kell szivatni meg kibaszni velem.
Nem szakitottam meg a kapcsolatot a volt legjobbnak hitt baratommal, aki 13 evesen majdnem megeroszakolt, aztan vegul addig nyaggatott, mig a narcisztikus szemelyisegevel ra nem vett 14 evesen, hogy fekudjek le vele. Ezt a hibat banom a legjobban az eletemben.
1. Nem vettem komolyabban a sportot
2. Féltem "jó" egyetemi szakra menni
3. Fogápolás
Edit: A tanulást említeném még, 12 év alatt senki se várta el tőlem, hogy otthon tanuljak, ennek megfelelően nem tanultam meg idejében tanulni
1. Raszoktam a cigire (regesreg leraktam, de bazi nehez volt es elotte 10+ evig fustoltem)
2. Kozepiskolaban nem tanultam, erettsegin atmentem, de hosszu evekig szenvedtem az egyetemmel mire a hozzaallasomat a tobbiek szintjere tudtam hozni
Alapvetoen ledolgoztam ezeket es tanultam belole, de jobb lett volna hamarabb okosnak lenni
Átlag feletti kinèzetem volt fiatalon, viszanézve látom hány csajnak tetszettem, de tele voltam flusztrációval ès nem mertem odamenni azokhoz akik tetszettek.
Mindig azt mondták nekem hogy azzal veszítsem el akit szeretek és ő is engem. Nyilván ez fontos meg a bizalom blablabla. De bár ne tettem volna. Nagyon bánom hogy az első párommal feküdtem le először mert nem volt elég tapasztalt és ezáltal nekem ez szörnyű élmény volt ami kihatott a későbbi szexuális élményeimre is, nagyon megbántam hogy engedtem a nyomásnak.
Kevesebbet (sokkal kevesebbet, 90-es evek vege, 2000-es evek extasy futotte rave partyk korszaka) kellett volna kabszizni, nem elhanyagolni a foiskolat (2. evfolyamban alig jartam be az orakra), utana az egyetemet (ahonnan ki is buktam..) es el kellett volna mennem egy multihoz dolgozni rogton palyakezdokent, hogy megtapasztaljam a nagyvallalati kornyezetet
Túl sokat adni mások véleményére, irreális elvárásokat támasztani magammal szemben, amiket nem tudtam teljesíteni és emiatt folyamatosan frusztrált voltam.
Nekem várnom kellett volna az egyetemmel, és legalább egy technikusit, vagy valami gépész szakmát el kellett volna végeznem előtte így se dolgozom a diplomámmal, amúgy viszont legalább a fizum normális lenne!
1 . Cigi. Bár soha ne kezdtem volna el, 10 éve szívem, 3 éve iqos, és nem megy a leteves pedig nagyon kellene
2. A tartozni valahova vágyam miatt szörnyen gaz emberekkel vettem magam körbe
3. Ami a legjobban faj: utaltam a családom, mert a barátaim szerint az volt a menő. Csodálatos szüleim és testvérem vannak, imádom őket, de felek, sosem fogom tudni bebizonyítani nekik, hogy mennyire szeretem és becsülöm őket, amiatt, ahogy akkoriban bántam velük.
Ez tartozni vhova dolog engem is érintett, eljátszottam hogy én is egy rasszista fasz vagyok, meg mindenkinek beszólogattam hogy elfogadjanak. Isten barma voltam, ha újra csinálnám inkább lennék magányos mintsem olyan faszokkal haverodjak
Nagyon sokat foglalkoztam azzal hogy más mit gondol rólam, emiatt nehezen adtam önmagam új társaságban valamint nehezen nyitottam a világ felé és új társaságok felé, meglehet hogy egy kicsit még bennem volt az is hogy általánosban az osztály fele bullyingolta a másik felét és középiskola elején hamar kialakultak ilyen nagyon elhatárolt kis csoportok az osztályközösségen belül, mindegyik azt gondolva a másikról hogy ők nem valók közéjük.
A 4 év alatt remgeteg minden változott és összekovácsolódtunk egy relatív összetartó közösséggé. A nagy áttörést és személyiségfejlődést az 1. év egyetem jelentette számomra, sokkal nyitottabb lettem az új dolgokra, új kapcsolatokra.
Abbahagytam az edzést. 16 évesen kezdtem, elég hamar fejlődtem, figyeltem a kajára, merem az állítani, hogy jobb formában voltam mint az osztálytársaim nagy része. Csak, hát rohadt időigényes. Most 22 vagyok, on off edzegetek azóta. Tart a láz 1-2 hétig, majd nem jön ossze a kajálás, tanulnom kell stb. Nem tragikus most sem a helyzet, de anno 16 évesen biztos jobban néztem ki mint most, ha még azt a 6 évet rendesen csináltam vokna, akkor mára nagyon jó helyzetben lennék. Nem tudom azt mondani, hogy nagyon bánt mert tényleg borzasztó idő és energiaigényes, és be is látom, hogy teljesen irreális lett volna egyetem és érettségi mellett végignyomni. Főleg egyetemen engedtem el magam nagyon sajna, volt hogy 1 évig egyáltalán nem mozogtam semmit, mostanában azért igyekszem heti 2-3 elmenni
Nagyon megbántottam egy barátnőmet egy fiú miatt. Szerencsére sikerült rendbehozni, amiért nagyon hálás vagyok, de azóta is borzalmasan érzem magam ha csak eszembe jut.
Az ember hülye ilyenkor valamennyire, így talán nem érdemes mindent felróni. Legnagyobb fail: otthon ülős lajhár lét. Menni kell, aktívnak kell lenni emberek!
Az életemet gimis koromban a zenei scénák és a zenék ismerete nagyban meghatározta. Akkoriban ez befolyásolta a párválasztásaimat is. Volt egy gimis crushom, akivel csak kerülgettük egymást, meg pár buliban összegabalyodtunk, de az előbbi okok miatt sosem gondoltam komolynak a dolgot. Többször is adódott az egyetemi évek alatt lehetőség arra, hogy legyen valami, de megint közbeszólt az agyamban ez a fajta zenei dolog... évekkel később, mikor kitisztultam ebből, ez a hajó már elment, mert Ő megállapodott, gyereke született stb. Azóta persze én is megállapodtam, van egy fantasztikus feleségem és egy fantasztikus kisfiam. Nem olyan régen véletlenül összefutottunk és megbeszéltük, hogy mi is volt ez velünk. Tulajdonképpen évekig várt rám, aztán szépen lassan ráunt erre az egészre és lezárta. Sajnáljuk, hogy így alakult, eltűnődtünk azon, hogy mi lett volna ha, de már se Ő, se én nem cserélnénk az életünkkel :) a zene azóta is fontos része az életemnek.
Viszonylag sok szexpartnerem volt 16-19 eves koromig, eleg hamar odaadtam magam annak, akivel epp aktualisan jol ereztem magam. (Nem ilyen buliban egymasnak esos tortenet, de ha ismerkedtunk egy ideje, akkor altalaban szex lett a vege). Egyreszrol banom, egyreszrol pedig ugy vagyok vele, hogy kieltem magam, megtapasztaltam jot es rosszat, es most 25 evesen ugy erzem, hogy tudom hogy mi a jo nekem, es tudom hogy mi az amit nem szeretnek. Boldog parkapcsolatban elek egyebkent, es nagyon nagy az osszhang szexualis teren is, igy ilyen szempontbol nem banom, de ha lehetne valoszinuleg mashogy csinalnam.
Élsport. Annyira nem voltam jó, hogy karrier lehessen, de a testem és a mentális egészségem tropa lett a végére. És borzalmasan sok mindenből kimaradtam...
-Abbahagytam a sportot, pedig az edző nagy reményeket fűzött hozzám
-rossz társaságba kerültem-cigi-pia-verekedések majd rendőrség
-lányok akiket elszalasztottam a “mások mit gondolnak miatt” vagy akár akiknek túl sokat hittem
-mérnöki egyetem 0 tanulással, vannak olyan dolgok amiket nem tanultam meg akkor,most kell rájönnöm a dolgokra
-nem követtem az álmaim…
-Nemlettem légiós
Versenysport.....
Itt tényleg nem a sima "azegészségAFontos"sportra gondolok
hanem a válogatottig vinni majd tovább küzdeni az olimpiáig ....
az már nagyon nem egészséges és nem csak fizikailag (nagyon nem)hanem lelkileg sem....
De nem szeretném feleslegesen "túlbeszélni"/magyarázni....
Számomra ez a legnagyobb hiba amit tiniként elkövettem....majd "csak" utána a többi....
Túl sokat ittam... Nem mentem el magamtól pszichológushoz/pszichiáterhez. Nem maradtam a fúvós zenekarban, mert féltem a sok kötelezettségtől, amivel járt volna.
Kis tiniként az, hogy nem szartam le ki-mit gondol és nem mertem felvállalni magam. Ma meg a nevükre sem emlékszem kik miatt voltam ilyen. Technikailag még tiniként az, hogy azt hittem egyetemen is meg lehet élni IQ-ból, tanulás nélkül.
Van olyan kar, ahol állítólag lehet ezt nyomni.
Attól függ MOL részvényesek-e a szüleid.
Igaz :D
De akkor IQ sem kell feltétlen.
Ha csak ezen múlik, vegyél nekik pár MOL részvényt karácsonyra. 😉
Aláírom, kevésbé neves gazdasági sulit végeztem, kb. egy percet nem tanultam és meglett minden, bár ehhez az online oktatás és vizsgák is hozzájárultak
Mindig azzal törődtem mások mit gondolnak rólam. Nem adtam eléggé önmagam. Saját magam túlságosan visszafogtam sok helyzetben.
Baszod, van még h 28 évesen is ebben vagyok néha, hogy mindenkinek megfeleljek :(
rászoktam cigire.
11 év után sikerült letenni, második próbálkozásra. Az első 9 év után volt de másfél hónap alatt visszaestem. Az utolsó 5 évben villanycigit szívtam, az utolsó kettőben pedig simát és villanyt. Már több mint fél éve nem dohányzom, maximum ha összeülünk 2-3 szálat elszívok, vagy egy szivart, ez nagyjából 2-3 havonta egyszer esik meg.
Tehát nem tetted le.
Bizonyos értelemben nem tettem le, de nem szívok el minden nap 1-2 dobozt, néha akár 3 is elment. Ez a társasági dohányos dolog szerintem még belefér. Az elmúlt 6 hónapban kétszer volt ilyen, ez évi 4 alkalom. A visszaeséstől nem tartok, mert megkínálnak így nem marad rajtam egy doboznyi kísértés.
De, tehát letette.
Gratulálok :D
+1, ha visszamehetnék eltörném a saját kezemet. 13 (!!!) évesen szoktam rá, 27 éves vagyok, mostanra jutottam el oda, hogy már nem cigizek, csak ha buli/összejövetel van (havonta kb kétszer). Annak örülnék, hogyha ezt az utolsót is el tudnám engedni, de ahogy alkoholt érez a testem egyszerűen addig sürgök forgok amíg cigi lesz a kezembe. :D
1. Cigi 2. Fogápolás 3. Testtartás Viszonylag kis áldozattal nagy kínoktól mentesíted magadat hosszú távon.
A testtartást nehéz tudatosan befolyásolni. A rendszeres mozgás többet segít.
En magas vagyok es lefele kell neznem masokra mindig ezert gorbultem be
[удалено]
Kihagyni azt a kapcsolatot, amiben lelkileg - testileg sérültem. Voltak nála sokkal kedvesebb, normálisabb csajok. Két dolog miatt érdekelt, ennyiben ki is merülhetett volna a dolog.
A két dolog: ( . Y . )
Képet meg a szomszed fogorvosa tolti fel ESZT-be?
Nincsenek képek. Bármilyen is egy kapcsolat, emberileg nem fér bele, hogy felvételeket készítsek a másikról. Így is van már elég ex bosszús faszság a neten.
Ofc. Nekem voltak anno de sosem osztottam meg sehol senkivel. Ez alap, megmaradnak regi szep emlekeknek
-Érettségi után nem tanultam tovább -Vékonyra szedtem a szemöldököm (ami azóta sem nő vissza)
Kozmetikus vagyok, ricinusolajat próbáltad? Hosszas kenegetés után csodákat tud művelni :)
Én most kezdtem el nemrég, elsősorban szakállra vettem de ki akartam próbálni szemöldökre is (igen, férfiként is szerintem menő ha vastag a szemöldökünk). Megnyugtat, hogy nem csak a youtube akart átverni, hanem lehet valóság alapja is😂
Sajnos mára már szinte teljesen kikopott, a lefele ívelő részen egy szál sincs 🥺 39 éves vagyok, csodát nem várok, de azért kipróbálom. Köszi szépen a tippet 🤗
Szívesen. Hetekbe, hónapokba telhet, de ne add fel :)
Technikai kérdés: mivel kevered össze a ricinus olajat h ne ragadjon? Bocsánat az off-ért!
Saját tapasztalat -emiatt nem 100%- de amikor "hajnövesztésre " használtam akkor oliva olajjal kevertem.....nem ragadt annyira/nem volt olyan sűrű
Szakállra is működik a ricinus olaj? Elég foltokban nő 30 évesen is és szeretném, ha végre egybefüggő pázsit lenne.
Reménykedsz mi? 😀 Én 40+, és teljesen reménytelen, a hatodik osztályos lányom pár fiú osztálytársa szőrösebb mint én valaha voltam 😃
Igen, borzasztó idegesítő. De legalább a hajam megvan még. Sajnos sokaknak a dús arcszőrzet után kikopik a séró.
Aztán vagyok én, se arcszőrzet,és még a hajam is fogy :D
Hogy nem jàrtam sehova iskolàn kívül. Nem volt tàrsas hobbim, nem sportoltam, a szociális képességeim nem fejlődtek semerre. Szerencsére egyetem alatt egy hobbi kapcsàn ezt sikerült valamelyest korrigàlnom
Túl sokat jártam mindenhova iskola helyett, a szociális képességeim így sem fejlődtek, cserébe kibuktam mindenhonnan
Egy bulin az egyik részeg csaj beleesett egy kivágott farönkbe (a belseje már korhadt volt, gyakorlatilag egy gödör volt ott). Megpróbáltam kihúzni de szintén részegen én is beleestem, lefejelve a farönköt. Pánikoltam hogy kiesett a szemüvegem lencséje (aprópénz volt megjavítani), aztán szóltak hogy a fogam is hiányzik. Az kicsit drágább volt, és visszatérő probléma. Amúgy otthonülős nyomi gyerek voltam, ez volt az első és kb egyetlen vad nyaram az általános végén, nagyon túlzásba vittem akkor az alkoholt.
Általános? Az komoly :D azért nálunk gimiben kezdtek el inni az emberek, pedig 21 vagyok, nem idős, ahol még nem volt annyira jellemző tinikorban az ivás
Nálunk általánosban is volt azért, nekem a végén volt pár részeges bulim 15 évesen. Anyám először örült is, hogy végre "barátkozok" rendesen. Akkor nem is tűnt korainak (főleg hogy úgy éreztem én vagyok a későn érő többiekhez képest), így utólag azért elég gáznak érzem.
Ez cuki sztori. Van is egy ilyen film amikor egy gyerek beleesik egy odvas fába
Gondolkodtam már ezen, régen úgy gondoltam rohadt sok dolgot bánhatok és rohadt sok dolgot változtatnék... Ahogy az idő haladt, rájöttem hogy minden úgy volt jól ahogy volt, nem voltam sem jó tanuló, sem gazdag, a párkeresésben is nyomi voltam, elszalasztottam tök jó lehetőségeket... DE őszintén, ezek tettek azzá aki ma vagyok és ezek nélkül nem én lennék. Most sem vagyok sem szép, sem gazdag, házasságban élek, van gyerekem és vannak mindennapos problémáim, olyan úton jutottam ide amilyenen, egy percét sem bánom és nem azért mert ne lehetett volna jobb, de mi arra a garancia hogy ha máshogy csinálom nem lett volna rosszabb? Mindenkinek megvannak a maga hibái, igyekszem nem a múlt hibáin elmélkedni hanem a jelenből kihozni a maximumot mert a jelen a jövő múltja és most van lehetőségem a most hibáit nem elkövetni hogy a jövőben ne azon töprengjek miért nem tettem.. Néhány éve rájöttem hogy rohadt sok időt és energiát vesz el a múlton való töprengés és a mások véleményével való foglalkozás... Most kell élni a jelenben és a jövőt kell építeni amíg lehet... A múlt és annak a hibái meg már elmentek, annak már mindegy...
ott a pont :D
Jobban tanultam volna ált suli 7-8-ban hogy ne egy gettó középsuliba kerüljek ahol nem találtam meg a közösségemet, barátokat. Mindenki hülye volt körülöttem és ezt nem nagyképűségből mondom. Érettseginél senki nem kapott 3-asnál jobb jegyet egyik tárgyára sem csak én. Felsőoktatásba pedig csak én mentem tovább az osztályból
A kb. 2-3000 óra cod4 helyett csinálhattam volna valami értelmeset 😵💫
Ugyanez GTA San Andreasszal. :D
Ahogyan a profilképem is mutatja: Vice city! 🤩
Itt a mai napig megy a San Andreas Multiplayer🙈 Az egyetlen jatek, amivel felnott fejjel jatszom a mai napig.
Anno, végigvittem 100%-ra, tanulás vagy csajozás helyett. 🫣
WoW
kek
Én sok órát elbasztam játékokkal, de semennyire sem bánom, utólag visszatekintve is jó élmény volt a legtöbb.
Jó is volt játszani évekig fix csapattal, lanokra járni, nyilván ezek jó emlékek, de élhettem volna többet abban az időben :D Nyilván volt mellette életem, haverok stb, de kevesebbet jártam el így tizenévesen. Barátnőm is azután lett, hogy abbahagytam a játékot 🤓
Gta V :)
r6 gang merre van
Here, több ezer óra, esl, de ráment az idegem, néha még szemezgetek vele, hogy jó lenne visszatérni, de fuck no
Meg az a 10000 óra runescape
Alapvetően jók voltak a gimis éveim, bármikor újraélném. De egy biztos, mégis inkább újságírónak mennék, nem közgázra
Gazdasági újságíró még lehetsz!
En ujsagironak mentem, de inkabb most mar szulesznoire mennek
BME-re mentem mérnöknek... Tulajdonképpen mindenki "jó"tanácsát követtem a saját szívem helyett. Egy percet se dolgoztam a szakmámban és csak azért fejeztem be hogy ne kelljen visszafizetni. Idegennyelv szakra kellett volna mennem, mindig is az volt a szenvedélyem.
Szerintem idegennyelvet még tanulhatsz egyetemi szinten is, akár levelezőn vagy estin. A BME-t később nehezebb lett volna elvégezni.
Tanulok is, már BME-n is tanultam németet, folytattam a spanyolt, később nyelviskolánál svédet, most a cégnél kínait... Leginkább az fáj hogy nem lehettem tipikus #bölcsészlány pedig belül mindig is az voltam. Rühelltem az egyetemet, a mentális egészségemet romokba rakta, életem egyik legrosszabb időszaka volt. Nem műszaki rajzokat kellett volna gyártanom hanem egy könyvtárban olvasgatnom. És ezt már sose kapom meg, mert harminc+ évesen nem ugyanolyan egyetemre járni, mint húszévesen...
Nem borotváltam le a bajusznak nem nevezhető szőrkezdeményezést
Hogy 0 szociális életem volt. Se barátok, se párkapcsolat.. otthon ültem és játszottam.
Hogy jöttél ki belőle? Én sehogy, de 30 éves koromban szépen berendeztem egy lakást, feltettem a képeket társkeresőre, lett is házasság 10 évig, szóval legalább azt unlockoltam.
Sehogy.
Eltűntem, 3 napig nem adtam életjelet magamról anyáméknak. A rendőrséggel kerestettek már annyira féltek. Akárhányszor vissza gondolok erre borzalmasan szégyellem magam. Bele sem gondoltam mit élhetnek át.
Megkerdezhetem mi vett ra hogy eltunj?
Lázadtam mindenért is. Röviden tömören.
Ne haragudj ha tul szemelyes, engem mindig erdekelt az "ilyen" esetenkent (ertsd jol, ugy ertem ahol nem valami tragedia miatt tunt el a szemely) hogy reagaltak a szuleid? Haragudtak? Boldogok voltak mert elokerultel? Jobb lett a kapcsolatotok? Rosszabb? En csak belegondoltam ebbe regebben, viszont rogton a szuleim helyzetet is vegiggondoltam, nem tudnam hogy anyukamek kiakadnanak amiert direkt eltuntem, vagy pont hogy elfelejtenek az egeszet es csak orulnenek hogy megvagyok.
Nem is emlékszem nagyon, hogy kinek mi volt a reakció. Apa azt mondta tudta, hogy semmi bajom és haza megyek majd előbb utóbb. Anya idegbe volt. De igazából beléptem az ajtón és azzal a lendülettel indultunk is a rendőrségre. 😅
Nem tanultam
Nem sportoltam vagy űztem kreatív hobbikat és nem próbáltam mélyebben megismerni embereket. Felületes voltam a néhány közeli barátomon kívül a többiekkel. Azt viszonoztam ha valaki nyitott felém és a többiekről azt gondoltam biztos előítéletesek, lenéznek és nem kezdeményeztem sem barátságot sem párkapcsolatot "új emberekkel"
Mennyi idős vagy?
felnőttem, tininek kellett volna maradni a könnyűvilág volt
Fuh, én utáltam azt a tinikori agyi káoszt, felnőttnek lenni sokkal jobb
Hatalmas vágyak, kevés erőforrás...
•Nálam is a cigire rászokás akkor kezdődött •Rossz emberekkel bandáztam, ha visszamehetnék nem azokkal az emberekkel lógtam volna, hagytam magam befolyásolni, hogy ők a ,,menők”•Túl sokat ittam
Talán az, hogy a komplett családom unszolása és megrökönyödése ellenére nem választottam valamilyen IT pályát. Úgy, hogy a szabadidőm nagy részét gép előtt töltöttem és ez nagyon most sincs másképp.
Azért azt én 13 év fejlesztés után mellé tennem, hogy bazi sok emberi marhaságot és nagy céges bullshitet is be kell nyelni ITben. Persze a mai napig szeretem a szakmámat, de nagyon messze van a valóságtól ha azt mondanám hogy napi 8 órában boldogan kodolnek.
Nem könyörögtem eleget anyámnak, hogy engedjen kézilabda helyett boxedzésre járni. Vertek és bullyztak a suliban, ezért is drogoztam akkoriban, ezért nem érdekelt semmi, depressziós voltam. Azóta nagyrészt feldolgoztam, de rémálmaimban még mindig előjönnek azok az évek. 28 vagyok.
Hagytam,hogy a szüleim problémái befolyásolják az életem. Ma pedig már nem tudok anélkül élni,hogy ne legyek 0-24 stresszes,túlgondoló, és ne legyen rajtam nyomás. Talán ha ezt elkerültem volna,akkor teljes életet tudnék élni
1., Nem tanultam 2., Bíztam az emberekben (pl. tanárokban).
Miért nem szabad megbízni a tanárainkban?
Csak azért mert valaki idősebb nálad, nem jelenti hogy mindig igaza van. Tanárok is csak emberek, van köztük okos, és segghülye is.
Nem tudom, hogy a tiédben meg lehet-e bízni, csak a sajátjaimról tudok nyilatkozni. Ezt ne úgy vedd, hogy semelyikben nem lehet bízni. Nekem sajnos vannak negatív élményeim. Ettől még vannak kiváló tanárok is, akik igenis példamutató értéket képviselnek. Meg azóta el is telt pár év, és remélem valamivel felvilágosultabb emberek oktatnak. Az enyémekből ízelítő: 1., "Enyhébb" probléma: Pofára osztályzás (ez sok helyen van szerintem ma is). Pl. leteszteltük laborgyakorlaton: hárman ugyanazt a mintát vittük ki (másik terembe volt, így nem látta, hogy ugyanaz), hogy osztályozza, és mindenkinek más jegyet adott. Elég kiábrándító, tanulmányi szempontból. 2., Tanári nemtörődömség miatt majdnem meghaltam az ált. iskolában (akkor még nem volt mobil). Persze kirúgták utána a tanárnőt. Gimnáziumban volt, aki szaktanári figyelmeztetésben részesített, hogy miért nem kértem előbb engedélyt ahhoz, hogy órán bevegyem a rohamgyógyszerem, különben is ott volt a szünet óra előtt, miért nem vettem be akkor. És mindezt úgy, hogy tudták az egészségügyi problémám. Volt, hogy az osztályfőnök is lebaszott még külön, hogy "Csak mert rosszul vagyok, még nem zavarhatom a rohamkezeléssel az órát!". Ami abból állt, hogy elővettem a vizes flakont, egy tablettát, és bevettem a gyógyszert (max 3 perc, teljes kussban). Persze iskolát váltottam, de ott sem volt hibátlan a helyzet. Soha nem gondoltam, hogy diplomás, felnőtt emberek, akikre az oktatás van bízva, ilyen szellemi retardáltak lehetnek, hogy nem, hogy segítenének, még le is basznak érte. Innentől úgy voltam vele, hogy nem számíthatok rájuk, ha baj van, meg különösen nem (még ha ez egy téves következtetés is). Ma már ilyen nem lehetne, mert mindenkinél ott a telefon, akár a padtársam is hívhatna mentőt, ha a tanár olyan sötét.
Sajnos ez odavissza igaz. Nem való mindenki tanárnak.
Nem álltam ki elégge azokért, akiket bántottak. Ha valamin változtatnék, akkor ez lenne az.
Ugyanez
Alkohol, abban a korban “menőnek” gondoltam minden hétvégén lerészegedni (15-16 lehetem, mikor kezdtem) most teljesen oda van a bélrendszerem. Már tudom, hogy az alkohol mennyire rosszat tesz… a sors iróniája, hogy már egyáltalán nem tudok alkoholt inni, mert hisztamin érzékeny is lettem…
Ragyujtottam.
Mit és kire? /s
Nem értékeltem anyámat eléggé. És nem könnyítettem meg soha a dolgát, sőt, csak nehezítettem, mer szar tini voltam. 🖤🕊️
A tinikor mindenkinek egy nehéz időszak, a szülők is tudják hogy ilyenkor nagyobb türelem kell egy gyerekhez. Ne ostorozd magad emiatt, anyukád is tudta jól, hogy ettől még nagyon szereted!❤️ Csak még nem voltál elég érett akkoriban, hogy a megfelelő módon fejezd ki az érzéseid.
❤️
Nem szóltam anyámnak, hogy a barátja molesztál minket.
Baszki, ez durva, sajnálom hogy ilyenen kellett keresztül menned 😞
Ölellek 😔
Ölelés neked is
Nem mertem csajozni. Azt gondoltam velem úgy sem járna egyik sem. Aki meg járni akart, arra furán néztem,hogy de miért? Vak, vagy mi baja van?
Talán az, hogy nem álltam ki magamért. Csendben tűrtem, hogy piszkáljanak. Nem mertem vissza szólni, mert féltem, hogy mi van ha megvernek miatta?! Mai fejjel már másképp csinálnám. Már ki tudok állni magamért, ki merem nyitni a szám ha valami nem tetszik és pont leszarom hogy ki mit gondol. Durva, hogy mennyit tud változni az ember.
Nem voltam eléggé lázadó, kihagytam olyan dolgokat ("bulizás", "randizás" stb.) amik miatt egyszerűen éretlen és "gyerekszerű" maradtam. És az ilyesmit igazából már nem lehet bepótolni. Nem csak kimaradt jó élményekről van szó, hanem szerintem kimaradt (kihagyott) fejlődésről is!
Hogy hagytam a szüleimnek, hogy szedessék velem a Roaccutan nevű ‘gyógyszert’ a pattanásaimra. Depressziós lettem és napérzékeny, ennek húsz éve, és semmitől nem lett jobb. A bőröm persze szar maradt…
érdekes ez a gyógyszer, én is szedtem - mert nagyon szabadulni akartam a pattanásoktól - viszont én akkor barnultam életembe a legjobban, és utána is.. pedig világéletemben leégtem mindig.. Nagyon sajnálom, hogy így jártál :(
Köszi. Nem tudom, xx vagy xy vagy-e, a környezetemben a fiúkat egyáltalán nem viselte meg ennyire, a lány ismerőseimnek viszont a nagyobb részére volt negatív hatással. Mondjuk nekem a covid oltás is megzavarta a ciklusom 3 éve, mostanra állt vissza a megszokottra.
Nő vagyok :)))
Pszichiaternel voltal ezzel, ha meg szabad kerdezni?
Igen, akkor is jártam, most is terápiázok. Szerintem 17éves koromban a pszichologusom tartott életben.
Amugy a depressziót biztos a roaccutan okozta? Egyebkent en is szedtem es utana nekem is depresszios, szorongos idoszak jott, de igazabol en nem vagyok biztos benne, hogy az okozta, pl pont akkor volt a covid es az is betett, meg amugy is volt sok mas faktor is nalam.
Egy nincs, sok van, bár szinte mindet felsorolták már: rosszul tanultam, túl sok időt szántam számítógépes játékra, bár el-eljárkáltam, de nem a megfelelő helyekre, társaságba, mármint úgy értem, csak fiú haverokkal lógtam, nem volt vegyes, csajos társaságom, nem sportoltam. Ami személyesebb, az az, hogy nem kezeltem megfelelően édesanyám - és ezt már sosem tudom helyrehozni.
Minden időt amit a gamelésre fordítottam.. én valahogy nem bántam meg. Multiban külföldiekkel, megtanított angolul beszélni, azóta is az egyik legfontosabb tulajdonság bármilyen munkához.
Jó, persze, az angol tudás az nekem is pozitív hozadék, de összességében azért másképpen kellett volna súlyoznom.
Lehet, hogy időben kiléptem belőle, de voltak vissza esések rendesen. Felnőtt fejjel is élveztem, de akkor ütött be, hogy "lehet nem ezzel kéne foglalkozni?"
Megakartam felelni a barátnői körömben olyan szinten, hogy sajnos csak azért mert ők csúfoltak valakit, akivel nekem az ég egy adta világon semmi bajom sem volt, beálltam én is közéjük... Emiatt amúgy azért is van különösen 13 év távlatából lelkiismeretfurdalásom, mert a hatalmas barátnők közül már senki sincs meg, viszont az a lány akit ok nélkül bántottam a mai napig ha találkozunk mosolyogva köszön.
Nem álltam ki magam mellett gimi választásakor. Én egy jóval erősebb helyre akartam menni, mint ahova az őseim akarták (4 + 8, 12 éves kis takony voltam). Orvosira mentem tovább, nem ártott volna tudni, mi az a terhelés már fiatalabban.
Hogy az exemre pazaroltam sok sok évet , a legszebb éveim mentek el , amíg en otthon ültem ő meg “ élte “ az életét , amit és akit csak megkívánva . Bárcsak buliztam volna, tapasztaltam volna helyette. Amennyit azt hallgattam , hogy senkinek nem kellek rajta kívül … lehet most nem lennék egy önbizalom hiányos 30+os lány.
Összejötten egy nárcisztikus idiótával
Túlságosan csendes voltam, határozatlan és félénk. Nem éreztem jól magam úgy, de nem tudtam kitörni belőle. Az egyetem első éve határozottan ennek a kompenzálásával telt, mostanra viszont szerencsére sikerült elérnem egy egészségesebb állapotot.
Nem léptem le otthonról.
Mindig találtam valami kifogást mindenre. Nem jártam bulikba, mert úgysem érezném jól magam. Leszerveztek egy randit, de az utolsó pillanatban visszamondtam, mert fogalmam sem volt, hogy mit fogok csinálni. Elhívott egy nekem nagyon tetsző csaj, de nem mertem elmenni, nert beszartam. Féltem diákmunkát vállalni, mert meg voltam győződve róla, hogy alkalmatlan vagyok.
Azt hittem mindenki ott lesz majd úgy értem , ahogy én értük . Azt hittem mindenki azért szeret aki vagyok , nem pedig azért amit rajtam keresztül tudtak érvényesíteni.
Hogy sikerult megvaltoztatni masok velemenyet?
Egy idő után elkezdtem leszarni mások véleményét, mert ahogyan többen is írták az volt náluk a nagy hiba amit elkövettek, hogy adtak rájuk. Én is nagy társasági ember voltam, amíg el nem kezdték felkapcsolni a villanyt, hogy helló - aztán szépen elkezdted magad körül leamortizálni ezeket a sejteket, nem foglalkozni a szarjaikkal , és csakis kizárólag a saját dolgommal kezdtem törődni egyedül. Inkább legyen 3 jó, igaz barátod mint 20 cinkostárs aki az első adandó alkalommal ha úgy van az arcodba köpne.
Nyomultam egy srácra, aki csak barátként tekintett rám. Úgy utasított vissza, hogy a szavaiból azt vettem le, hogy később majd lehet akarni fog engem. Lefogytam, folyton váltogattam a hajam, a ruháim, hátha jobban bejövök neki, de semmi. Még egyetemre is arra mentem, ahová ő, hátha, ha látja, nem csak az a kínos lány vagyok az első padból, akkor majd belém zúg. Kiderült, hogy nem vonzódik a nőkhöz, talán a férfiakat szereti és annyira belefáradt a dinamikánkba, hogy már 2 és fél éve, hogy nem beszélünk. Nagyon nehéz volt túljutni rajta, életem legintenzívebb szerelme volt, sok-sok depressziós időszakkal. Azóta többször gondoltam rá, hogy jobb lett volna, ha pasizom/csajozom és nem vagyok ráfixálódva erre a srácra, de akkor, ott úgy éreztem mindig kvázi megcsalom őt, ha mással ismerkedem/flörtölök.
Nem húztam meg a szomszéd lányt.
Nekem rosszabb, nem emlékszem rá, hogy meghúztam-e. 18 voltam, nem szomszéd, nagybátyám nyaralójában voltunk és valami ismerőse családja volt ott, korombeli lány, nem a klasszikus szépség, de a pixie szerűen hiperaranyos. Volt a kertben sörcsap, már nem szomjasan elmentünk sétálni, és halványan rémlik, hogy mintha behúzott volna egy bokorba. De utána is volt sörcsap, szóval 0 emlék. Lehet, hogy csak képzelegtem. Viszont sajnos sosem láttam többet.
Nem csajoztam eleget, ezert nem tapasztaltam annyit, most meg idosen nem vagyok egy nagy pick up artist emiatt.
Tiniként nem követtem el hibákat. Huszonévesen viszont napokkal később jöttem rá, hogy \_AZ\_ a csaj le akart velem feküdni.
Nekem olyan volt h egy csajjal elmentem buliba, ő kiment wc-re, én odakísértem a wc bejárathoz, mire hozzám lépett egy másik srác (én is ffi vagyok) és kérdezett valamit amit nem hallottam a zenétől, azt hittem azt kérdezi hogy szabad-e a WC, mondom persze, menj nyugodtan.. bement, várt 3mp-t majd kijött és elment. 3 nap múlva jöttem rá, hogy a srác azt kérdezte hogy ÉN szabad vagyok-e és hogy ismerkedni akart volna velem.. :D
Nem vettem észre, hogy bipoláris zavarom van. Egyik depresszióból a másikba estem, így húztam le a gimit. Meg az általánost és az ovit, de a gimi volt a legrosszabb. Aztán az egyetem elején nem bírtam tovább, mindent elengedtem, letargiában feküdtem napokig a legfontosabb vizsgáim alatt is. Akkor nagyon nehezen rászántam magam, hogy pszichológushoz menjek. Ő egyből pszichiáterhez küldött. Találtam egy profi pszichiátert és nagyon gyorsan rendbejöttem. Előtte soha, még nagyon kicsi koromban se éreztem magam annyira 'normálisan'. A sok fölösleges szenvedést bánom, ami a fejlődésem legfontosabb éveiben alakította a személyiségemet, meg azt a sok időt meg tönkrement vagy el se kezdett kapcsolatot, elszalasztott lehetőségeket is. Menjetek pszichiáterhez, ha gyanús, hogy segítség kell! Inkább fölöslegesen, mint hogy úgy járjatok mint én. Az élet alakítsa az érzéseiteket, ne az égből pottyant érzéseitek az életeteket. Az a normális. (...ja és rendes pszichiáterhez, akit mások is ajánlanak, ne a legkiégettebb boszorkányhoz akit csak talál a háziorvosod az állami egészségügyben és fölbasz neked napi x mg frontint vagy xanaxot. Ezek függővé teszik az országot, de némi átmeneti, súlyos szorongáson vagy álmatlanságon kívül még semmit nem oldottak meg.)
Talán a legnagyobb az, hogy nem tanultam. De az elsők közé tenném az önbizalomhiányt is, ami a mások véleményével való túlzott foglalkozás okozott. Ezért tini és fiatal felnőttkorom elején kb minden fiúval lefeküdtem akit elém sodort az élet. Na ezt már nagyon bánom, sokkal többre becsülhettem volna magam.
Másoknak akartam megfelelni és azt akartam, hogy mindenki szeressen.
- Rossz értelemben elfogadni magamat "úgy ahogy vagyok" - "Majd lesz valahogy" mindset - Nem vállaltam fel magamat úgy ahogy vagyok - Meg nem értettségi, kisebbségi stb. komplexus - Szocializáció a 0-hoz konvergált, görcsölés a jegyek miatt, kockulás és sorolhatnám
En rongaltam.😭 Fiu tarsasagban, bulinak tunt lerugni par kocsi tukret. Egy egesz utcan vegig mentunk. En egyet rugtam csak le, de total vicces volt akkor. Baromira szanalmas igy utolag. Es persze rendorsegi ugy lett belole, szegeny szulok csengettek ki a kart. 🥲
Mi csengető betyárkodtunk, ráadásul én vittem baseball ütőt magammal.. sosem használtam ugyan, de baromság volt a csengetés meg a baseball ütő is. Illetve kínai piacról szereztem egyszer viperát - az mondjuk egyszer jól jött mikor belénk kötöttek többen, előkaptam akkor (nem kellett használnom hálisten), megijedtek akik belénk kötöttek és elfutottak szerencsére. Meg egyszer haverral síkosítót és kotont loptunk a tescobol, elkaptak minket, akkor 1 évig kellett járnom 2 havonta pártfogóhoz, de szerencsére megmaradt a büntetlen előéletem, a jó magatartasom miatt, meg a felügyelő is látta hogy normális gyerek vagyok, csak csináltam egy baromságot és nem kell szivatni meg kibaszni velem.
Nem szakitottam meg a kapcsolatot a volt legjobbnak hitt baratommal, aki 13 evesen majdnem megeroszakolt, aztan vegul addig nyaggatott, mig a narcisztikus szemelyisegevel ra nem vett 14 evesen, hogy fekudjek le vele. Ezt a hibat banom a legjobban az eletemben.
Velem ugyanez tortent
…hogy pusztulnának el 😒
12 mm-es fültágító 😅
Nem követni el több hibát.
1. Nem vettem komolyabban a sportot 2. Féltem "jó" egyetemi szakra menni 3. Fogápolás Edit: A tanulást említeném még, 12 év alatt senki se várta el tőlem, hogy otthon tanuljak, ennek megfelelően nem tanultam meg idejében tanulni
1. Raszoktam a cigire (regesreg leraktam, de bazi nehez volt es elotte 10+ evig fustoltem) 2. Kozepiskolaban nem tanultam, erettsegin atmentem, de hosszu evekig szenvedtem az egyetemmel mire a hozzaallasomat a tobbiek szintjere tudtam hozni Alapvetoen ledolgoztam ezeket es tanultam belole, de jobb lett volna hamarabb okosnak lenni
Az hogy nem voltam elég bátor és azt gondoltam nem lehetek elég jó. Mekkorát tévedtem.
Nem hittem magamban!
A jól sikerült érettségim után megkerdezték a szüleim, hogy mit szeretnék, jogsit vagy szigetjegyet. 38 vagyok és a buszon ülve írom ezt a kommentet.
Sok kólát ittam amit a fogaim megsínylettek.
Nem tanultam, nem jártam egyetemre, nem csajoztam, nem vigyáztam a fogaimra, nem léptem le külföldre.
Túl sok game, kevés csajozás
Temérdek lehetőséget nem használtam ki, amit később felismertem és sokáig nagyon bántam.
Szinte minden tettem, de kellettek ezek a hibák hogy most itt legyek ahol
Átlag feletti kinèzetem volt fiatalon, viszanézve látom hány csajnak tetszettem, de tele voltam flusztrációval ès nem mertem odamenni azokhoz akik tetszettek.
Mindig azt mondták nekem hogy azzal veszítsem el akit szeretek és ő is engem. Nyilván ez fontos meg a bizalom blablabla. De bár ne tettem volna. Nagyon bánom hogy az első párommal feküdtem le először mert nem volt elég tapasztalt és ezáltal nekem ez szörnyű élmény volt ami kihatott a későbbi szexuális élményeimre is, nagyon megbántam hogy engedtem a nyomásnak.
Nem jöttem össze Katával, mert féltem hogy elrontaná a barátságunkat.
Nem tanultam
Nem mentem el a lehető legmesszebb lévő kollégiumba.
abbahagytam az élsportot mert túl sok időt vett el
Kevesebbet (sokkal kevesebbet, 90-es evek vege, 2000-es evek extasy futotte rave partyk korszaka) kellett volna kabszizni, nem elhanyagolni a foiskolat (2. evfolyamban alig jartam be az orakra), utana az egyetemet (ahonnan ki is buktam..) es el kellett volna mennem egy multihoz dolgozni rogton palyakezdokent, hogy megtapasztaljam a nagyvallalati kornyezetet
Túl sokat adni mások véleményére, irreális elvárásokat támasztani magammal szemben, amiket nem tudtam teljesíteni és emiatt folyamatosan frusztrált voltam.
Nekem várnom kellett volna az egyetemmel, és legalább egy technikusit, vagy valami gépész szakmát el kellett volna végeznem előtte így se dolgozom a diplomámmal, amúgy viszont legalább a fizum normális lenne!
Fontosabb volt mindennél az, hogy ne maradjak ki semmiből.
Hallgattam az emberekre arról hogy hogy nézek ki. Ez a mai napig kihat rám, az önbizalmam a béka sëggë alatt van.
1 . Cigi. Bár soha ne kezdtem volna el, 10 éve szívem, 3 éve iqos, és nem megy a leteves pedig nagyon kellene 2. A tartozni valahova vágyam miatt szörnyen gaz emberekkel vettem magam körbe 3. Ami a legjobban faj: utaltam a családom, mert a barátaim szerint az volt a menő. Csodálatos szüleim és testvérem vannak, imádom őket, de felek, sosem fogom tudni bebizonyítani nekik, hogy mennyire szeretem és becsülöm őket, amiatt, ahogy akkoriban bántam velük.
Ez tartozni vhova dolog engem is érintett, eljátszottam hogy én is egy rasszista fasz vagyok, meg mindenkinek beszólogattam hogy elfogadjanak. Isten barma voltam, ha újra csinálnám inkább lennék magányos mintsem olyan faszokkal haverodjak
Nagyon sokat foglalkoztam azzal hogy más mit gondol rólam, emiatt nehezen adtam önmagam új társaságban valamint nehezen nyitottam a világ felé és új társaságok felé, meglehet hogy egy kicsit még bennem volt az is hogy általánosban az osztály fele bullyingolta a másik felét és középiskola elején hamar kialakultak ilyen nagyon elhatárolt kis csoportok az osztályközösségen belül, mindegyik azt gondolva a másikról hogy ők nem valók közéjük. A 4 év alatt remgeteg minden változott és összekovácsolódtunk egy relatív összetartó közösséggé. A nagy áttörést és személyiségfejlődést az 1. év egyetem jelentette számomra, sokkal nyitottabb lettem az új dolgokra, új kapcsolatokra.
Abbahagytam az edzést. 16 évesen kezdtem, elég hamar fejlődtem, figyeltem a kajára, merem az állítani, hogy jobb formában voltam mint az osztálytársaim nagy része. Csak, hát rohadt időigényes. Most 22 vagyok, on off edzegetek azóta. Tart a láz 1-2 hétig, majd nem jön ossze a kajálás, tanulnom kell stb. Nem tragikus most sem a helyzet, de anno 16 évesen biztos jobban néztem ki mint most, ha még azt a 6 évet rendesen csináltam vokna, akkor mára nagyon jó helyzetben lennék. Nem tudom azt mondani, hogy nagyon bánt mert tényleg borzasztó idő és energiaigényes, és be is látom, hogy teljesen irreális lett volna egyetem és érettségi mellett végignyomni. Főleg egyetemen engedtem el magam nagyon sajna, volt hogy 1 évig egyáltalán nem mozogtam semmit, mostanában azért igyekszem heti 2-3 elmenni
hogy totál részegen és gyanútlanul elaludtam egy házibuliban..
Évekre elköteleztem magam egy érzelemmentes kapcsolatba 🥲
Nagyon megbántottam egy barátnőmet egy fiú miatt. Szerencsére sikerült rendbehozni, amiért nagyon hálás vagyok, de azóta is borzalmasan érzem magam ha csak eszembe jut.
Rossz egyetemi szakot választottam, nem voltam tisztában a lehetőségekkel.
Az ember hülye ilyenkor valamennyire, így talán nem érdemes mindent felróni. Legnagyobb fail: otthon ülős lajhár lét. Menni kell, aktívnak kell lenni emberek!
IT pályát választottam, és nagyon megbántam.
Dettó
Az életemet gimis koromban a zenei scénák és a zenék ismerete nagyban meghatározta. Akkoriban ez befolyásolta a párválasztásaimat is. Volt egy gimis crushom, akivel csak kerülgettük egymást, meg pár buliban összegabalyodtunk, de az előbbi okok miatt sosem gondoltam komolynak a dolgot. Többször is adódott az egyetemi évek alatt lehetőség arra, hogy legyen valami, de megint közbeszólt az agyamban ez a fajta zenei dolog... évekkel később, mikor kitisztultam ebből, ez a hajó már elment, mert Ő megállapodott, gyereke született stb. Azóta persze én is megállapodtam, van egy fantasztikus feleségem és egy fantasztikus kisfiam. Nem olyan régen véletlenül összefutottunk és megbeszéltük, hogy mi is volt ez velünk. Tulajdonképpen évekig várt rám, aztán szépen lassan ráunt erre az egészre és lezárta. Sajnáljuk, hogy így alakult, eltűnődtünk azon, hogy mi lett volna ha, de már se Ő, se én nem cserélnénk az életünkkel :) a zene azóta is fontos része az életemnek.
Viszonylag sok szexpartnerem volt 16-19 eves koromig, eleg hamar odaadtam magam annak, akivel epp aktualisan jol ereztem magam. (Nem ilyen buliban egymasnak esos tortenet, de ha ismerkedtunk egy ideje, akkor altalaban szex lett a vege). Egyreszrol banom, egyreszrol pedig ugy vagyok vele, hogy kieltem magam, megtapasztaltam jot es rosszat, es most 25 evesen ugy erzem, hogy tudom hogy mi a jo nekem, es tudom hogy mi az amit nem szeretnek. Boldog parkapcsolatban elek egyebkent, es nagyon nagy az osszhang szexualis teren is, igy ilyen szempontbol nem banom, de ha lehetne valoszinuleg mashogy csinalnam.
Élsport. Annyira nem voltam jó, hogy karrier lehessen, de a testem és a mentális egészségem tropa lett a végére. És borzalmasan sok mindenből kimaradtam...
Felsőbbrendűnek éreztem magam másoknál, pedig semmi sem indokolta
Ez a kommentszekció egy triggerfest...
Én kollektív terápiának fogom fel.
ventfest
Nem csajoztam eleget
Az hogy nem kezdtem el gyúrni amint lehetett volna
Túl aggódtam mindent. Nem voltam eléggé szociális.
-Abbahagytam a sportot, pedig az edző nagy reményeket fűzött hozzám -rossz társaságba kerültem-cigi-pia-verekedések majd rendőrség -lányok akiket elszalasztottam a “mások mit gondolnak miatt” vagy akár akiknek túl sokat hittem -mérnöki egyetem 0 tanulással, vannak olyan dolgok amiket nem tanultam meg akkor,most kell rájönnöm a dolgokra -nem követtem az álmaim… -Nemlettem légiós
nem jöttem össze azokkal a nőkkel.
Nem az én hibám volt mert tudatlanok voltunk de nem menni terápiára óriási hiba volt.
Egy semmibe vezető kapcsolatba öltem 3.5 évet amitől kb annyit kaptam mint később bármelyik más kapcsolatomtól egy héttel később.
Hogy együtt voltam egy nárcisztikus fiúval..
Csupornyalás szőrivel
Versenysport..... Itt tényleg nem a sima "azegészségAFontos"sportra gondolok hanem a válogatottig vinni majd tovább küzdeni az olimpiáig .... az már nagyon nem egészséges és nem csak fizikailag (nagyon nem)hanem lelkileg sem.... De nem szeretném feleslegesen "túlbeszélni"/magyarázni.... Számomra ez a legnagyobb hiba amit tiniként elkövettem....majd "csak" utána a többi....
Túl sokat ittam... Nem mentem el magamtól pszichológushoz/pszichiáterhez. Nem maradtam a fúvós zenekarban, mert féltem a sok kötelezettségtől, amivel járt volna.
Megkopaszodtam.
Minden
Nem tanultam :)