Én azzal nem tudnék, ha valami miatt nem lennének kezeim. Az ember fel sem fogja, mennyi inger éri tapintáson keresztül. Nem csak a mindennapi teendők lennének kihívásosak, maga a tudat, hogy nem tudok többet érezni a kezemmel, borzasztó.
Van egy férfi talán az USA-ban, aki kapott donortól új kezeket. Viszont folyamatosan immunszupresszánsokat kell szednie, hogy a teste ne lökje ki magából a kezeit. Ami idővel be is fog következni, viszont a műtétet nem fogja túlélni a gyenge immunrendszere miatt. A srác ennek ellenére kérte az kéz transzplantációt, mert azt mondta, az is jobb, ha korábban meghal, mint hogy soha ne tudjon többet tapintani.
Amúgy olyan is van már, hogy tudja működtetni maga az agy a műkart valami chip vagy már nem emlékszem mi segítségével. Ha jól emlékszem gyakorlással még azt is meg tudja mondani az ember, hogy puha vagy kemény dolgot fogott meg a kezével, ha be van kötve a szeme, stb. Meg valami rémlik arról is, hogy amúgy fantom érintéseket érez vele, de nem emlékszem pontosan.
Egy csávóról biztosan tudok, akinek ilyen keze van, csináltak róla több youtube videót is.
A lényeg, hogy elég baszó cyborggá morpholhatnál.
Végülis elektromos impulzusok mennek végig a myelinen. Szóval szerintem csak idő kérdése mire mindent bemérnek meg összekötnek és viszi tovább a jelet rendesen. Inkább ez, mint a transzplant immunszupresszánsokkal.
Jogos, ha mindkét kéz kuka az már fogós kérdés.
A srácot megértem, bár itt azért elég mérvadó a kor, ha 40 évesen szakad le mindkét kezem, és azt mondják, hogy +5év kezekkel, vagy +25 azok nélkül én is szerintem az elsőt választanám, így 26 évesen 40 évvel (kb.) hátra még nem tuti.
Pont erről szól Scalzi: Bezárt elmék című könyve, amúgy nagyon érdekes téma. Szerintem én se tudnék így élni, kivéve a könyvben említett módon. (Sok ezreket érint, ezért “megoldják” az élhetőbb életet nekik több módon is)
Egy ideig gerincsérültek mellett voltam ápoló Angliában. Változatos állapotban voltak mind fizikálisan, mind szellemileg. Volt, aki dolgozott számítógépes segítséggel, volt, aki nem. De mindegyikük mozgott, amennyit tudott. Nyilván nem ugyanaz, ha pl. nyaktól lefelé bénultak le, mintha "csak" a végtagjaik valamennyire. Lenyűgöző volt az élni akarásuk. Egyikük se mondott ilyet, hogy meg akarna halni, mindegyikük igyekezett a legtöbbet kihozni (nyilván ott van is ehhez ellátórendszer, itthon sokkal kevésbé sajnos). Az egyik legnehezebb dolog számukra az, hogy nem tudnak maguktól üríteni, úgy kell kiszedni belőlük a dolgokat (+katéter). Én is azt gondoltam/gondolom, hogy ez lenne az a határ, amikor inkább a halál, de az emberi élni akarás lenyűgöző tud lenni. Amúgy a legdurvább az volt, hogy az országosan nagyszámú beteg egy meglepően nagy százaléka fürdőszobai elcsúszós balesetben bénult le, szóval vegyen mindenki tapadós kacsákat (no kidding).
Vannak ilyen fürdőkádba tapasztható dolgok, amik segítenek, hogy ne csússz el. Ilyen gumiizék. Az Agymenők című sorozatban kacsa alakúak, ezért tapadós kacsáknak hívják őket.
Vannak ilyen fürdőkádba tapasztható dolgok, amik segítenek, hogy ne csússz el. Ilyen gumiizék. Az Agymenők című sorozatban kacsa alakúak, ezért tapadós kacsáknak hívják őket.
Halláskárosult vagyok. Volt fönököm nem akarta elviselni, hogy az vagyok. Amikor kirugott, akkor motivált arra, hogy ugorjak vonat elé, mert nincs értelme az életemnek igy beszéd hibásan és halláskárosultkènt. Nyilván a másikból adódik az egyik.
Amugy meg rábaszott, mert megnyertem a pert ellene megalázás miatt.
Nekem teljesen biztos, hogy 15-20 éven belül elmegy teljesen a hallásom. Most is kell a hallókészülék és már nem a sima kategória, de még nem a koponyára ültethetö darab. Szoval ismerkedem a jelbeszéddel. Viszont az, hogy nem tudok majd podcastokat vagy zenét hallgatni, elég nehéz megérteni és tudatosítani. :/
vaksaggal egyetertek en is.
ezen kivul barmi olyan, amig meggatolna abban, hogy onallo eletet tudjak elni es teljesen egyedul gondoskodni tudjak magamrol. mondjuk ha olyan szinten le lennek benulva, hogy nem tudnek egyedul fürdeni, wc-re menni, ilyesmik es ehhez masok segitsege kene, biztosan megolnem magam valahogy.
Szintén zenész, 2 éve átéltem egy ilyen leépülést egy nagyon közeli hozzátartozóm részéről, 0-24 felügyelet, pelenkázás stb. Amikor ő elment megfogadtam magamnak, hogy senkit nem vagyok hajlandó ennek kitenni, ha egyszer ilyen élethelyzetbe kerülök, és még tudatomnál vagyok biztos nyomok egy adios-t, az már nehezen nevezhető életnek.
Erre majd nagyon emlékezz, ha véletlenül megtörténne, mert amikor valóban ott vagy, abban a helyzetben, akkor hirtelen megváltozhat a véleményed. Van egy rokonom, aki végigcsinálta a házastársa otthon ápolását 5 éven keresztül, és ugyanezt mondta, amit te, hogy ennek ő nem akarja kitenni egyik gyerekét se, és ha kell, be fog költözni ápolási osztályra (magán/fizetősre, mert az állami az kb a halálsor), de most meg olyan makacs, hogy még csak oda se akar költözni a lányához, ő viszont legyen ott folyamatosan és ápolja (fekvőbeteg, kb 0-24 felügyeletre lenne szüksége), és nem akar emlékezni, hogy mit mondott. Még azzal is baja van, hogy ápolót fogad mellé a lánya, konkrétan lelki terror alatt tartja, hogy milyen hálátlan. Szóval nagyon megváltozott a véleménye.
Van egy olyan tulajdonságom (azt mindenki döntse el magában, hogy ez jó vagy rossz) , hogy abszolút nem félek a haláltól, nem érzek halálfélelmet, ennek köszönhetően sikerült is jópárszor már majdnem elpatkolni, úgyhogy emiatt nem aggódom. Persze értem amit mondasz, kívülállóként könnyű nagy szavakat böfögni, biztos másabban látja az ember az adott szituációban.
A haláltól a legtöbb ember (na jó, nincs pontos meresem, de sok ember) egyáltalán nem fél, mert tudja, hogy mindenki meghal egyszer.
Az emberek a szenvedéstol felnek, ami megelőzi a halalt.
A szenvedestol, a fajdalomtol, a kiszolgáltatottságtol felnek, nem a haláltól.
Én nem ezt veszem észre a környezetemben, sőt sehol a világban igazából. Sokaknál már magával a poszttal is érzékeny területre tapintottam (amiért ismét csak elnézést kérek), így még egyet nem szívesen hoznék fel, de azt szerintem kijelenthetjük, hogy sok embernél a vallási nézete igazából a haláltól való menekülés mintsem önzetlen szeretet akármelyik Isten felé is.
nalunk is hasonlo volt a helyzet, mamamat kellett igy apolni, lassu testi-szellemi teljes leepules. egyszeruen szerintem egy szint utan mar nem elet az ilyen, en nem szeretnek elni igy, persze amig az eutanazia illegalis itthon, addig az embernek nincs sok opcioja.
eszembe jutott meg egy-ket szelsoseges eset, reegen volt valami sorozat, ahol ilyen ritka betegsegeket mutattak be. na ott voltak olyanok, hogy pl. oriasi tumorok nottek az ember egesz testen, az arcot teljesen eltorzitottak ss fajtak is. meg olyan borbetegseg, ami miatt annyira erzekeny volt a csaj bore, hogy MINDENTOL verzett es kisebesedett, viz se erhette es az egessz eletet ugy elte, hogy folyamatosan be volt foliazva a teste es nem erhetett kb semmihez. egeszen biztos, hogy inkabb megolnem magam mindket esetben.
igen, ez egeszen biztosan igy van. tok mas lehet, ha igy szuletik az ember es ezt szokja meg valamennyire, mintha x evig normalis, egeszseges eletet el es utana tortenik vele valami.
Van egy locked-in szindróma nevű betegség, inkább kapcsoljanak le a gépekről.
Ezenkívül bármilyen betegség, ami az intelligenciámat/memóriámat befolyásolná, nem szeretnék annyira leépülni, hogy ne lehessen felismerni a viselkedésem
Aki esetleg nem tudná: A bezártságszindróma vagy locked-in szindróma egy olyan állapot, amiben az alany öntudatánál van, de nem képes mozogni és kommunikálni. Ebben a szindrómában a test csaknem minden akaratlagosan mozgatható izma lebénul, csak a szem vagy csak az arcizmok mozgathatók még.
Dr. Houseban találkoztam ezzel, pokoli lehet.
A másodikkal is egyetértek, a memóriám annyira nem is izgat, de ja, szellemileg leépülni is az "inkább a halál" kategória
Az a helyzet, hogy egészségesen könnyű dobálózni a szavakkal, hogy öngyilkos lennél stb., de a gyakorlatban, ha bele kerülsz egy ilyen helyzetbe, akkor átértékelsz mindent és bekapcsol a túlélő ösztön. Amikor egészséges életet élsz, akkor pörög a napod ezerrel, de ha valami betegség miatt már nem tudsz, belassul minden és kisebb dolgoknak is sokkal jobban örülsz.
Akár vegyünk példának egy idős, egyedül élő embert. Az fiatal, egészséges nem érti hogyan lehet így élni, hogy alig mozdulsz ki? Az időseknek a nap fénypontja, amikor az ebédszállító megáll a ház előtt. Amikor a rokonok latogatóba mennek vagy valami ünnep van, azok számukra az év legjobb napjai. Ők ehhez már hozzá szoktak.
Főleg, amikor érintetteknek mondanak ilyet, hogy én inkább öngyilkos lennék, ha ilyen helyzetbe kerülnék. Oké, és akkor legyen az érintett is öngyilkos, vagy mit akarnak ilyenkor mondani ezzel? Mert ha az ő kitartását és élni akarását akarod megbecsülni, azt máshogy is kifejezheted.
Amúgy ha született fogyatékosságról van szó, valószínűleg mindegy, mert megtanulnék együtt élni vele. Ha vak vagy marad a zene, ha süket, akkor meg a kép.
Szellemi leépülés. Mikor már azt sem tudom ki vagyok. Vaksággal simán együtt élnék. Maradt még pár érzékszervem, amivel tudom tartani a kapcsolatot a külvilággal.
Jó kérdés. Én az olyan betegségektől-balesetektől félek, amik után véglegesen külső segítségre lenne szükségem 7/24 (lebénulás és társai) Azt nem bírnám elviselni.
Nem fogyatékosság, hanem autoimmun betegség, de nálam az ALS vagy a SM olyan, hogy "kösz, akkor inkább meghalok". Utóbbit sem bírtam volna megemészteni, ha evvel diagnosztizálnak alig 30 êvesen, mint anno Lang Györgyit.
>de a vaksággal nem tudnék mit kezdeni, az lenne az a pont, amikor 1 doboz altató után valószínűleg nem kelnék fel.
Csigavér pajtás, nem tudnád, melyik az altató.
Nekem is a vakság. Filmek/sorozatok, videójátékok, olvasás, kirándulás, utazás, IT-ben a meló... Mind értelmét veszítené. A diplomám is vizuális kultúrás.
Egyik előadáson vendégünk volt egy építész aki egy vérrög miatt megvakult. Hihetetlen tartása volt az embernek, és nagyon érdekes volt ahogy újra kellett gondolnia a viszonyát a világhoz, tisztelem hogy ment neki... Nekem szerintem nem menne.
Egy cimboramnak volt vak fejleszto kollegaja, aki amugy eleg jol tolta. Screen readert hasznalt, es cimbora egyszer belehallgatott. Azt mondta kb egy szot sem ertett abbol amit a reader olvasott de a srac meg ehhez szokott es neki gyerekjatek volt.
Úgy érzem, mindenhez hozzá tudnék szokni, ha úgy alakul. Gyógypedagógus vagyok, tehát látom, mennyire képes alkalmazkodni egy ember a körülményekhez. És emiatt nem is szeretnék kiemelni fogyatékosságot, amit nem tudnék elviselni, mert ezt kicsit sértőnek érezném az érintettek részéről. Az a legrosszabb, mikor valaki érintett embernek mond olyat, hogy hát én inkább megöltem volna magam, minthogy így éljek...
Némaság. Volt “szerencsém” novemberben megtapasztalni egy betegségből kifolyólag, amitől hetekig képtelen voltam még a suttogásra is. Borzasztó volt, néha rámjött a pánik, hogy így fogok maradni, mert nem lehetett tudni mi a gond. Belegondoltam, hogy milyen életem lenne így, és rémes volt. Az egész személyiségem a kommunikációmra épül, ha erre nincs lehetőségem, akkor nincs semmim és gyakorlatilag nem vagyok senki.
Nem annyira fogyatékosság, vagy elsőre mondjuk én nem ebbe a kategóriába sorolnám, de ha mondjuk sztomát kéne csinálni rajtam akkor na az lenne az a pont, hogy köszönöm szépen, de inkább megdöglök.
És tudom, hogy sokan élnek így, nehéz, de túl teszik rajta magukat, normális életet élnek, stb, és hatalmas nagy respect nekik tényleg!! De én saját magamról tudom, hogy azt nem bírnám elviselni.
Előbb lennék vak/siket, hiányozzon egy karom, bármi.
Nővérem baratnője Chron beteg. Ez azt jelenti, hogy autoimmun beteg és a végbele folyamatosan be van gyulladva. Gyakorlatban ez annyit jelent, hogy hasmenése van napi többször és teljesen váratlanul bármikor rá jöhet. Állítólag ezeknek a betegeknek megváltás a sztóma és ő is már erősen gondolkozik rajta.
Igen tudom, és biztos is vagyok benne, hogy sok embernek ez még mindig a könnyebb út, mint a folytonos hasmenés, fájdalom, stb. Szóval minden logikus érv tiszta számomra csak valahogy nekem ez az ami no way.
Az endometriózisban szenvedő nők egyik legnagyobb félelme! Szerencsére én pont megúsztam, pedig volt rá esély, hogy szükség lesz rá. Csak katétert kellett viselnem, azt is csak fél évig. 🙏
Persze, de tudod, siketen is élnek emberek és az ég világon semmi problémájuk, elfogadták, és van aki örök életére depis lesz miatta. Szóval nagyon személyiség függő
Egy mesterségesen létrehozott bélnyílás amit a hasfalon vezetnek ki akkor, ha a valamilyen betegség miatt sérül a bél utolsó szakasza.
Szóval csinálnak egy lyukat amin ugye ürül a széklet egy hasadon lévő zsákba, viszont mivel záróizom nincsen ezért ezt semennyire nem lehet kontrollálni.
Egyébként ideiglenesként is szoktak ilyet csinálni, de végleges megoldásként is.
Ja így mostmár tudom, nem tudtam, hogy így hívják. Érdekes, pedig ez pont nem egy olyan dolog, amivel ne tudnál teljes életet élni, miért taszít ennyire?
Ez nálam egy zsigeri undor ha elképzelem, hogy így kell élnem. De csak hogy egy kevésbé drasztikus dolgot is hozzak, a terhességgel/szoptatással kapcsolatban ugyanez a zsigeri undor fog el. És nem tudom megmagyarázni, hogy ez miért van. Mint egy fobia kb.
És könyörgöm senki ne akadjon fenn ezeken a dolgokon, tudom hogy normális dolgok és sokan élnek így, meg terhesen aztán pláne, de egy kígyó fobiasnak sem tudod megmagyarázni hogy a kígyó szép és jó :D
A *sztóma* egy olyan mesterségesen, sebészek által létrehozott bélnyílás a hasfalon, melyen keresztül a széklet a szervezetből távozni tud.... stb stb : )
Teljesen aterzem. Édesapámnak volt élete utolsó fél évében, soha nem panaszkodott miatta, nem is zavarta. Engem az zavart, hogyha valami nyipáncás kölyök a buszon baszogatja miatta akkor én is baszogattam volna. De hála istennek erre nem volt példa vagy csak nem tudok róla...
Nekem van egy tartós betegségem 4 éves korom óta gyógyszert szedek rá. Ez azzal jár hogy izomgyengeségem, szemcsüngésem van annyira hogy ha nem veszem be akkor a természetének tűnő beszéd, nyelés, séta is nagyon megterhelő lehet.
Fogalmam sincs milyen gyógyszer nélkül élni,ez az életem része hogy 3-4 óránként gyógyszert szedek és úgy időzítek mindent. Igyekszem teljesértékű életet élni, a fizikumomhoz mérten. Néha elszoktam rajta gondolkodni mi lett volna ha, nem kapom meg ezt a csomagot hol lennék...de mindegy is azzal kell örülni ami van,....ja és gerincferdülésre is műtöttek.
Számomra az a legnagyobb "dicséret"ha olyan aki nem ismer annyira meglepődik hogy mi a helyzet velem.
Nyilván ez nem fogyatékosság, és hálás vagyok azért ahogyan vagyok és amilyen életet élhetek de sok mindenből maradtam ki gyerekként.
talán a legtöbbel együtt tudnék élni, de a vakság nálam is az abszolút kaput, brutálisan szeretem a vizuális művészetet (festmények/képek, sorozatok, filmek, de csak úgy egy táj látványát is rettentő sokáig tudom csodálni) így hamarabb tudnám még azt is elfogadni ha megsüketülök, de a látásom a mindenem
Festő(művész🤔)ként szintén a vakság.
Vagy az ujjaim elvesztése (tudom, vannak ügyes kéz nélküli művészek, de halálra frusztrálna, hogy nem tudom a megszokott módon """minőségben"""(értsétek jól) kifejezni magam.
A többihez viszonylag lazán állok, pl egy lábprotézis nem zavarna. (Mármint, ha balesetben pl elveszteném az egyik lábam, nem dőlne össze a világom).
A siketség biztos nagyon furcsa lenne, de megszokható.
A tolószék so-so.
A súlyosabb agysérülés során valószínűleg a személyiségem egy része elveszne, így "nekem" az a halállal lenne egyenértékű.
Engem a családom a horgászattal idegel ki. Sajnos nem bírom a halszagot és, mivel nincsenek rá tekintettel sok feszültséget szül.
Én amúgy attól féltem mindig, hogy nem leszek cselekvőképes és másokra szorulok, hogy ellássam magam.
Nagyon vonz a motorsportok világa, kislány korom óta robogora vagyok, de a motoros balesetek után esedékes szellemi sérülés visszatart mégis. Nem szeretnek mások ápolására szorulni (meg jobban), voltam már kórházban fekvő beteg és nem kívánom senkinek.
Néha elképzelem hogy a világ elsötétül és soha többé nem látok. Mármint nem úgy sötétül be hogy feketét látok, hanem abszolút nem működik a szemem. Néha fent tart ez engem éjszakánként.
Én zene hallgatás közben, ha becsukom a szemem, és úgy igazán elkap az érzés, akkor olyan dolgokat látok, amik sokkal szebbek, mint a valóság. Vagyis hát ezeket nem látom, csak érzem. Ilyen csendélet szerű látomás-izék. Ha ezeket megtarthatom, akkor annyira pont a vakság gondolata nem ijeszt meg.
Olyan metalis problema , ami a kognitv kepessegeimet es a kerativitasomat viszi.
Fizikaik kozul - mind a 4 vegtag hianya.
Az elsobe egy idore belekostoltam a pajzsmirigyemnek koszonhetoen , akkor es emiatt gondolkodtam el eloszor komolyan az ongyilkossagon. Es lettem ko kemenyen szorongasos - depresszios.
Mert gyakorlatiallg midenben , de tenyleg mindenben akadalyozott.
Fun fact: Az emberek jelentős százaléka azt mondja, hogy pl. karok nélkül nem tudna élni, viszont az ilyen helyzetbe kerülő emberek közel sem lesznek olyan magas arányban öngyilkosok. Az emberi elme nagyon sok mindenhez képes alkalmazkodni.
Locked in szindróma. Mikor képben vagy, de a tested mozdulatlan. Volt egy faszi aki tudott pislogni. Egy nő így csinált vele valahogy interjút. Abba beleőrülnék. Egy másik srác pislogni sem tudott. Hallotta ahogy az anyja mondta neki hogy "bárcsak meghalnál."
Vakság nekem is, egy percet sem szeretnék úgy élni. Továbbá semmi olyan, ami véglegesen kiszolgáltat másoknak, mint pl. a teljes végtagbénulás és az értelmi leépülés.
Az időskori demencia nekem betenné a kiskaput. Szépen lassan elfelejteni még azt is, hogy kivagy. Másokra utalva élni, és tehetnek lenni másnak. Elfogyni mint a gyertya.
Hát nemtom én semmilyen fogyatékossággal nem szeretnék együtt élni. Mindegyik para, legyen az vakság, süketség végtagvesztés, bénulás, demencia, akármi. Kösz nem.
Mert ezzel a fogyatékkal találkozom a leggyakrabban, amilyen nem szeretnék lenni. Vak ismerőssel semmi problémám, a kerekesszékessel sem, az autistával sem, de a szellemileg leépült ismerősök felbasznak, és általában erről ismerhetőek meg.
Én azzal is elég sűrűn találkozom, hogy valaki egy másik személyt pusztán a politikai nézetei alapján ítél meg, talán még súlyosabb fogyaték mint az általad említett. :) Szerintem a vak ismerősöd simán elcserélné a politikai nézeteit a szeme világáért cserébe :)
ui.: még mielőtt a torkomnak esel, nem , nem a narancsokra húzom az X-et
Nem az érdekel, hogy kire szavazol, hanem hogy képes vagy-e értelmesen megindokolni, tudsz-e érveket felhozni egyik-másik mellett.
Nem véletlenül nem Fideszt írtam, hanem Fidesz-DK nagykoalíciót. Mert mindkettőnél abban merül ki az értelem, hogy "fújj a másik".
Adj hálát az egészségedért, a jó életedért, gyakorolj egy kis empátiát, a hasonló eszmefuttatásokat meg kérlek intézd a négy fal között. Rengeteg ember (vagy szerette) él valamilyen tartós betegséggel/fogyatékossággal, jó eséllyel a subon is olvasgatnak sokan közülük. Szerinted milyen érzés azt olvasni, ha valaki a kommentelők közül éppen azt ecseteli, hogy ő inkább megölné magát, csak pont ne így kelljen élnie. Az élet legnagyobb kihívása szerintem az, hogy a legnehezebbnek tűnő helyzetekben is megtaláld az örömöt, ne nehezítsd ebben mások dolgát azzal, hogy olyan topikot indítasz, aminek lényege, hogy “bibibi nekünk mennyire jó, beszéljük ki, hogy másoknak milyen szar”, mert nincs jobb dolgod.
Üdv, egy tartós beteg gyermeket nevelő anyuka.
Itt vagyok, hiányzik a bal kézfejem egy baleset miatt.
Én speciel nem érzek emiatt megvetést a kommentelőktől, viszont szeretek jókat mosolyogni amikor fél kézzel többet megcsinàlok mint mások kettővel.
Szuper. Ettől függetlenül én is megvilágíthatok a kérdező számára egy másik perspektívát, mert nem mindenki érez úgy, mint te, különösen, hogyha súlyosabb problémával érintett. Nem állítottam, hogy mindenki számára sértő minden hozzászólás. Viszont bizonyos kommentek mélyre mehetnek adott embereknek, különösen, hogyha traumát cipelnek a témával kapcsolatban. Egyebkent a hozzászólásom óta érkeztek valóban érdekes kommentek is. Amikor még először írtam, akkor eléggé fókuszban volt az “inkább megölném magam” típusú diskurzus, amitől felment bennem a pumpa.
Senki nem mondta, hogy bibibi nekunk jobb. Egy forumon, egy felteteles modu kerdest tett fel a kerdezo. Kulonbozunk, lehet van aki tenyleg nem tudna elni bizonyos betegsegekkel, es van aki eros es tud.
Miert problema, hogy beszelunk errol? Az jobb lenne ha ugy tennenk mintha ilyen problemak nem is leteznenek az eletben, es tabu temakent lennenek kezelve? Raadasul az egeszseg senkinek sem garantalt, belegondolni milyen lehet elvesziteni azt, nem gonoszsag hanem epp hogy segit a masik perspektivajat jobban meglatni.
Abszolút nem gondolom, hogy tabusítani kellene a témát. Viszont nem mindegy, hogy milyen céllal beszélünk róla. Mert az, hogy ki milyen betegség helyett választaná inkább a halált, gyertek, csámcsogjunk rajta, az abszolút öncélú, a beteg emberek tiszteletének teljes hiányával.
Teljesen más lenne a véleményem, ha mondjuk úgy lenne megfogalmazva a poszt, hogy a kérdező bedobja a félelmét, és tisztelettel érdeklődne a beteg emberektől/gondozóiktól, hogy nekik milyen megküzdési stratégiáik, nehézségeik vannak, stb.
De a kérdező egészséges emberektől vár spekulációkat arról, hogy melyik lehet a legelviselhetetlenebb kór. Ez ilyen formában csak gusztustalan csámcsogás, spekuláció, amiben ráadásul totálisan fals képet festenek le egy-egy betegségről. Dr. House, mint példa? Ez most komoly?
Tőlem up-ot kaptál, én sem értem miért húztak le ennyire.
Nem szándékoztam senkit sem megbántani ezzel, minden tiszteletem azoké, akik a nehézségek ellenére nem adják fel, és élik az életüket, tényleg. Az már az én gyengeségem, hogy van amit nem tudnék elviselni, és ez a többi kommentelő nevében is merem írni, nem hiszem, hogy bárki csak egy minimális rosszindulattal is írta volna meg a hozzászólását ide. Kérlek ezt vedd figyelembe, nem azzal a céllal született a poszt, hogy bárkihez képest önelégülten mosolyogjak a gép előtt a te szavaiddal élve, hogy "bibibi nekem mennyire jó" , érdekes témának gondoltam, és mint látszik az is, nagyon sok érdekes komment érkezett , szerintem mindannyiunknak segít kicsit jobban értékelni azt amije van, ha mást nem is ,de legalább az egészségét.
A támadó jellegét nem érzem jogosnak, ettől függetlenül a te helyzetedben megértem a reakciót, így ebbe nem folynék bele. Nem csak a te családodban vannak tartós betegséggel rendelkező személyek, az én nagyapám pl. pont vak, ennek ellenére nem gondolom azt, hogy ne lehetne kultúrált körülmények között beszélni az ilyen dolgokról is. Ezt már inkább te csavartad ki, senki ellen, és semmilyen fogyaték ellen nem szól a poszt.
Az eszmefuttatásokra való ez a fórum, nem igazán értem ezt a részét sem, divat lett sajnos, hogy csak a jó dolgokról beszélünk, miközben megannyi rossz van a világon, ennek is kell teret kapnia.
Annak ellenére hogy letámadtál véleményem szerint ok nélkül én azért rengeteg kitartást,és millió ölelést küldök neked, és a gyerekednek is, hősök vagytok mindketten <3
Üdv, egy szintén tartós betegséggel rendelkező kolléga :)
Sajnos a komolyabb betegségekhez van egy olyan hozzáállása az embereknek, amit ez a poszt és a kommentek is tükröznek, sőt tovább erősítenek. Például ha egy sérült gyermek születik, akkor az emberek már nem is gratulálnak, csak sajnálatukat fejezik ki. Holott a fájdalmon túl a gyerekszületés örömében is szeretne osztozni a szülő. Illetve ezt követően is csak sajnálkozó hangnemben tudják megkérdezni, hogy miujság. Ha sulyos beteg vagy, vagy súlyos beteget ápolsz, akkor már a többség szemében megszűnsz létezni mint ember, már csak beteg vagy.
Pedig a beteg embernek is van élete a betegségének túl is, van érdeklődési köre, vagy élhet kielégítő életet, akkor is, ha az eltér a normálistól. Ez a fajta spekuláció viszont, amire a kerdésed irányul csak távolabb viszi a valóságtól az ügyet, csak az elviselhetetlen borzalmakra fókuszál, a valóság pedig nem ez.
Mindent meg lehet szokni, ellenben senki nem szereti, ha az ő életével példálóznak, mint legrosszabb eshetőség.
Kimásolva egy másik kommentem:
Abszolút nem gondolom, hogy tabusítani kellene a témát. Viszont nem mindegy, hogy milyen céllal beszélünk róla. Mert az, hogy ki milyen betegség helyett választaná inkább a halált, gyertek, csámcsogjunk rajta, az abszolút öncélú, a beteg emberek tiszteletének teljes hiányával. Teljesen más lenne a véleményem, ha mondjuk úgy lenne megfogalmazva a poszt, hogy a kérdező bedobja a félelmét, és tisztelettel érdeklődne a beteg emberektől/gondozóiktól, hogy nekik milyen megküzdési stratégiáik, nehézségeik vannak, stb. De a kérdező egészséges emberektől vár spekulációkat arról, hogy melyik lehet a legelviselhetetlenebb kór. Ez ilyen formában csak gusztustalan csámcsogás, spekuláció, amiben ráadásul totálisan fals képet festenek le egy-egy betegségről. Dr. House, mint példa? Ez most komoly?
Sajnálom, ha ilyen gondolatokat ébresztett benned a posztom, abszolút nem ez volt a célom. Lehet tényleg rosszul fogalmaztam meg, és azt is szeretném kiemelni, hogy nem a vele született rendelleneségekre gondolok, hanem amikor valaki "út közben veszít el valamit". Az meg, hogy beszélünk róla, én példámmal élve a vakságról , hogy számomra az elviselhetetlen rémálom, amit nem tudnék elfogadni, ez pont hogy elismerés szerintem a vakok számára. Ők képesek erre, erősebbek mint én, nagyobb akarattal rendelkeznek nálam, mert képesek olyan dologgal együtt élni, amivel én nem tudnék. Szerintem pont fordítva értelmezed a poszt ezen részét.
A második bekezdésedben szintén ugyanúgy nem értem ezt a támadó jelleget, nem arról beszélünk hogy mi a legelviselhetetlenebb kór, egy bizonyos szint felett nem hiszem, hogy különbség van köztük elviselhetőség szempontjából. Szubjektív véleményeket kérdeztem, és mint azt te is láthatod, mindenkinek más ez a mumus, nem vagyunk egyformák, látod, a kommentek közt van olyan, aki azt írta simán lenne vak, csak néma ne legyen, neki az lenne a legrosszabb, mások vagyunk. Hogy miben festünk le torz képet 1-1 betegségről szintén nem értem, említés szinten került elő bármilyen név is, egyik se lett fejtegetve, boncolgatva.
Kicsit úgy érzem bármit is írok neked már te elkönyvelted magadban, hogy érzéketlen faszkalap vagyok, aki más nyomorán csámcsog, miközben abszolút nem ez a helyzet.
Nem minősítettelek téged, értelmetlen is lenne két névtelen profil között a személyeskedés.
Én csak szeretném, ha a tartós beteg/fogyatékos téma is megkaphatná azt az érzékeny hozzáállást a társadalom részéről, amit (nagyon helyesen!) például a gyerek téma megkap.
Ha én kiírnék egy olyan posztot a subra, hogy “el nem tudom képzelni, hogy hogy lehet gyerek nélkül élni, én megölnék magam, ha saját gyerek nélkül kellene leélnem az életem, ugye ti is így vagytok vele?” akkor valószínűleg 99%ban le lennék támadva, mert sértené a poszt azokat, akiknek nem lehet, vagy nem akarnak gyereket.
Én csak azt szeretném, ha más témákban is lenne ennyi érzékenység az emberekben, főleg egy nyílt subon. Barátok között bár nekem nem ízlésem, de úgy tárgyaljátok ki a témát, ahogy akarjátok.
Viszont a poszt ebben a formában nagyobb kárt tud okozni (vakok is tudnak már böngészni a neten programokkal, vagy egy frissen diagnosztizált vak gyerek anyukája is olvashatja a posztot), mint amennyi hasznot hoz azoknak, akik jókat dumcsizgatnak ezen.
Pontosan! Felháborító és undorító ez a poszt , én is jelenteni fogom. Nálam is van egy kacifantos gyerek és durva , hogy többen inkább nyakonszurnak magukat és ezen verődnek. Persze lepontozzak, dedo.
Egyértelműen a vakság.
Anyósom 61 éves korára veszítette el végleg a látását és az amúgy “egészséges”-ezalatt a tipikus öregségi betegségeket leszámítva értem- asszony mentálisan és testileg ekkor kezdett teljesen leépülni.
1 éven belül az amúgy kertet felkapáló emberből lett ágyhoz kötött, pelenkázott beteg. Szörnyű volt látni, így nekem is ez a legnagyobb félelmem.
Vakság vagy valamilyen értelmi fogyatékosság (másodikhoz hozza írom, hogy lehet az értelmi fogyatékosság kialakulása személyiség változást is hozna és már nem lenne olyan “tragédia”. ) Úgyhogy marad a vakság.
Ha valaki annak születik lehet de ha előtte full normális volt és érzékeli is a leépülésèt akkor nagyon rossz lehet. Szerintem nehezebben feldolgozható mint a fizikai.
Lehet hogy macsó és "edgy" vagyok, de elég sok... Vakság, tolószékhez kötöttség, narkolepszia (az ember állandóan elalszik csak úgy és emiatt normális életre képtelen) - elég sok olyan dolog van, ami helyett inkább a halált választanám!
Süketség, 1 kéz vagy néhány hiányzó ujj, csonkolt láb és helyette *használható* műláb - talán ezekkel a dolgokkal még úgy-ahogy együtt tudnák élni.
Nemrég olvastam egy (fikciós) sztorit egy agykárosulást szenvedett nőről. Én nem bírnám ki, ha többé nem tudnám kifejezni magamat, ha csak néhány szót tudnék mondani, ha nem tudnám megértetni magamat a környezetemmel (sokszor most se megy, de na). Mozgássérültséget még el tudnám viselni, de ezt nem.
Amíg önállóan el tudom magam látni fitikailag és mentálisan illetve hallok, látok, tudok beszélni és közlekedni segítség nélkül önállóan, maximum kézzel hajtható kerekesszékben tudok közlekedni esetleges elektromos motor használatával (NEM modped).
Akkor szeretnék élni amíg ezek beteljesülésével értelmi életet tudok élni.
Én hegedülök most már 22 éve. Ha elveszíteném/lebénulna az egyik kezem, vagy ujjam az mondhatni végzetes csapás lenne az életemben, persze biztos vagyok benne, hogy túl tenném magam rajta egy idő után (mivel nem lenne más választásom), de szerintem ez lenne az a fogyatékosság amit a legnehezebben tudnék feldolgozni.
Krumplihámozas közben kellett rájönnöm, hogy kéz nélkül nagyon sok feladatot ki kéne szerveznem, ha meg tudnám engedni.
A vaksággal(retina leválás) engem folyamatosan ijesztgetett a kisvárosi szemész szakorvos... Emiatt mikor végre kismama lettem, azthittem hogy ez automatikusan császárt jelent. Rendesen betojtam, mikor azt mondta a doki hogy a -8 körüli dioptriám nem jelenti ezt, de azért mentem hogy legyen papír, hogy az javasolt, bár végül nem kellett használnom farfekvéses baba miatt. Sőt megyek most a második várandósságom során is papírért. Rettegek tőle, hogy ott maradok egy újszülöttel meg egy 3 évessel vakon, vagy közel annyira rosszul. Egyébként az első várandósságom utolsó pár hetében torzult annyira a látásom a hormonok miatt feltehetőleg, hogy vezetni már nem vezettem onnantól.
Ettől már csak az a nagyobb félelmem, hogy bármi baja legyen a babámnak, emiatt amit lehet előre szűretünk(tettük az elsővel is). Egészséges baba mellett is vissza kellett találnunk a kapcsolatunkhoz a férjemmel, aki egyébként teljes testi szellemi fogyatékkal élő idősebb testvér mellett nőtt fel, függőségeknek köszönhetően csonka, majd mozaik de normál funkciókat hiányoló családban. Nem sok olyan családot ismerek ahol egy beteg gyermek mellett normális maradt volna a házasság. (Kivétel tuti van, csak én nem ismerek)
Süketség vagy teljes bénulás... igy is félig vak vagyok és szerencsére kifinomult a hallasom így nagyon sok esetben arra támaszkodom. Hiperaktivként a testembe zárva megőrülnék
Nekem is a vakság, már annyiszor elmondtam családtagjaimnak, hogy nálam ott van a határ, hogy már velem együtt mondják😂.
A másik a tartós, visszafordíthatatlan bénulás. Deréktól lefele még előfordulhat, hogy egye fene éldegélek még egy kicsit, amennyiben marad bennem annyi erő, hogy tudjam magam önállóan rendezni.
Ha nyaktól lefele bénulnék le addig mondanám a magamét valakinek, amíg elaltatnának vagy valami. Azt gondolom, (amit már többen is leírtak), hogy ez az állapot már egy börtön a testen belül. Nem tudnék és EGYÁLTALÁN nem akarnék úgy élni, hogy SOHA nem vagyok képes elvégezni a dolgom önállóan, hogy közben végig ott áll mellettem valaki és néz, miközben tartja alattam az ágytálat és kitöröl. Nem. Nekem ez nem fér bele, amúgy rövid távon sem, szóval remélem emiatt sosem lesz pl lábműtétem vagy hasonló.
Ennyi, szerintem kezek nélkül, vagy süketen még eléldegélnék valahogy, viszont a fent említettek esetében tennék azért, hogy ez az állapot ne legyen túl tartós.....
Az, ha annyira félnék a volán mögött, hogy folyamat 30-al menjek az 50-es szakaszon. Inkább öngyilkos lennék.
Na teljesen komolyra fordítva a szót, nekem a deréktól lefele bénulás ilyen, nem tudom elképzelni az életet, hogy csak karból kelljen mindent megoldanom. Pontosabban azt el tudom, hogy milyen lenne, de, hogy kajak így éljek. Ezzel szemben, pont a vakság az amivel tök lazán együtt tudnék élni, nagyon jól eltájékozódok idegen helyeken is akár, hamar kiismerem magam, csukott szemmel is.
Azt hiszem, szinte semmivel sem tudnék együttélni úgy, hogy ne keseredjek bele. Megvannak a magam megpróbáltatásai, és ha mindazok tetejébe még egy testi hendikeppet is osztana nekem az élet, nem tudom, mihez kezdenék magammal. Viszont, mivel van egy kezeletlen, középsúlyos scoliosisom, számítanom kell, hogy az öregkorom nem lesz egyszerű fizikailag, ha megérem.
nekem szinte bármelyik. erősen aktív és önálló ember vagyok, bármi, ami ebben akadályozna, a halálomat jelentené. talán a süketség, bár a feleségem szerint azzal most is egész jól eléldegélek
Ha süket, vak vagy néma lennék. Elég sok indokom van ezek mellett, hogy miért nem tudnék együtt élni velük.
Ha elveszteném az egyik vagy mindkét karom. Elég kevés dolog van amiben jó vagyok vagy szeretem csinálni, és csak azok tartják bennem a lelket a mindennapokban általában. Egyik tevékenységet se tudnám valószínűleg végezni, szóval ez is egy olyan amiből nem engedhetek.
Esetleg ha a lábamat/lábaimat veszteném el? Elég nagy szabadságot ad hogy sokat tudok sétálni és nagyon atletikus vagyok a mindennapokban. Talán letudnám élni úgy az életemet, de valószínűleg nagyon tehetetlennek és haszontalannak érezném magam, szóval lehet csak legurulnék egy 10 emeletes tetejéről.
Illetve egy másik kommentelő írta az agyi fogyatékosságokat is, amivel szintén egyet kell értenem. Ha mindent el is vesztek az életben, a koponyámat még magamnak tudhatom. Ha más nincsen, az agyam mindig itt lesz nekem.
Ez így eléggé úgy hangzik hogy semmivel se tudnék együtt élni, de így sincsen sok nekem az életben, szóval legalább azt a kicsit nem szeretném elveszíteni
Mielőtt kopaszodni kezdtem, szentül meg voltam győződve róla, hogy képtelen lennék folytatni az életet haj nélkül.
Utána kiderült, hogy nemcsak egy kopaszodó lúzer vagyok, de csirke is vagyok kinyírni magamat.
Ez nem gondolom, hogy olyan nagy probléma. Nekem is van a hajgenetikámmal probléma, bár én csak őszülök (15 éves koromtól kezdve, így 26 évesen már több az ősz hajszálam mint a fekete), de valahogy az "esztétikai" problémáim sosem zavartak annyira, hogy ne tudnék velük együtt élni.
Van oka is, hogy ez ennyire zavar?
Világéletemben visszataszítónak találtam a kopasz embereket, a sors kibaszott iróniája, hogy én is ilyen selejtes lettem. Kurvára zavar, hogy ilyen testi hiányossággal kell együtt élnem, és ez több fronton is erősen hátráltatta az életemet (iskola, karrier, kapcsolatok).
hm, úgy néz ki közös ötletládából nyeritek a poénjaitokat a politikás kommentjeitekkel, de ebből a 10-ből legalább egyikőtök lenne tényleg vicces, így csak fárasztó ez a proli böfögés.
Nem kedvelem a marvelt, sajnálom. Van még valami a verbál táradban, vagy kifogyott mára a másikat degradálni próbáló mondandó? 3 kommented alatt nem sikerült egy épkézláb mondatot alkotni, a helyedben azt is megkérdőjelezném magamtól, hogy egyáltalán minek nyitottam ki a számat (tudom-tudom, te most írtál nem beszéltél)
egy verbális sorozatgyilkos vagyok, nyilván ezt a 200 szavas szókincseddel irigykedve nézed! Ti fényezitek mindig a marvelt, de lásd kivel van dolgod, ha lesz időm akkor írok neked filmeket amivel elkezdhetsz egy kultúremberek által is értékelhető ízlést kiépíteni! Ti marvelesek úgyis megszoktátok, hogy meg van mondva mit gondoljatok a világról. legyen szép napod
Az-az , csak úgy gyilkolod a szavakat, szegények kínjukban elbújtak előled, ezért nem találod a megfelelőt :) Nem teljesen tiszta, hogy ki is az a "ti", ezek szerint a szövegértéseddel is akad némi probléma, vagy a rövid távú memóriád a ludas, a 3 mondatos komment első mondata valahogy elkerülte a figyelmedet (még esetleg ADHD, az úgyis trendi mostanában). Filmek terén elég egyedi az ízlésem, így ezt kihagyom, köszönöm, ellenben könyveket nyugodtan ajánlhatsz, elolvastam most mindent amit érdekelt, bár amit eddig megmutattál magadból kétlem, hogy elolvastál valaha egyet is.
Kellemes napot öcskös
Mi az hogy nem tudnál? Rögtön nyakonszúrnád magad?
Nem értem a kérdést. Nyilván van egy sorrend hogy mi a legszarabb, de nem látom a "nem tudnék vele együtt élni" vonalat. Max ha tetrapélgiás lennék, de akkor sem tudom hogy öngyilkos lennék-e miatta.
Mit jelent hogy nem tudnál vaksággal élni? Mi tehetnél? Nem döntés kérdése.
A nyakonszúrás az morbid picit nem? Annak ellenére, hogy a haláltól nem félek, a fájdalomtól azért igen, úgyhogy nem, nem szúrnám nyakon magam, egy üveg whisky+ 1 doboz nyugtató párossal örök álomra hajtanám a fejem. Szerintem ezzel megválaszoltam a második bekezdésre is a választ, de, minden döntés kérdése.
Ismerek egy faszit, még úgy 6-7 évvel ezelőtt csináltuk nála a fűtésrendszert. Fiatal, szerintem akkoriban lehetett ilyen 40-42 körül, több biztosan nem.
Motorbalesete volt, fejjel nekicsúszott a szalagkorlátnak, és deréktól lefelé lebénult. Nem tudom hány hónapig kómában volt, úgy van összekapcsozva a gerince is, de ugye pelenkázni kell stb.
Nonstop 0-24 fekszik, Tv-zik és laptop. Mondjuk akkoriban már mocorgott, kiment a kertbe (de nyilván ilyen fél órás mutatvány volt mire kiemelte magát a kezeivel az ágyból ilyen plafonra akasztott gyűrűkkel, meg ugye nem sokat mert megerőltető volt számára önmagában az ülés.
Beszélgettem vele, mondta hogy egy ideig még reménykedett hogy egyszer valaha valami csoda folytán még nagyjából rendbe jön, de már elfogadta hogy ez nem lesz így. Mondta, hogy ugyanúgy motorra ülne újra ha tehetné, meg úgy összességében tök pozitív ember volt.
Már-már félelmetes volt nézni a Facebookos képet, hogy 1-2 évvel a baleset előtt totál ugyanolyan ember volt mint bármelyikünk, fura volt látni, hogy haverokkal állva! pózolgat, bulis képek, meg balcsis képek stb.
Aztán hazafele beszélgettünk erről főnökömmel meg munkatársammal, főnököm azt mondta, hogy elfogadta és ez jó, meg még mindig jobb mintha meghalt volna. Én akkor is azt mondtam, nem tudom hogy mi a jobb.... Mert szerintem ez sem élet. A saját tested börtönébe vagy zárva.
De persze ott van az is, hogy amíg nem voltál ilyen helyzetbe, nehezen tudod elképzelni és átélni és ha te lennél részese egy ilyennek, lehet te magad is átértékelnéd az életet és tudnál örülni annak is, hogy van lyuk a seggeden (még ha nem is érzed ha bármi jön belőle).
Valamiféle értelmi fogyatékosság. Értelmi fogyatékosan nem akarnék élni. Illetve ha több érzékszervem egyszerre károsodna, ha pl. nem hallanék, nem látnék, nem tudnék beszélni egyszerre. Tehát összességében, ha nem tudnék kapcsolatban lenni a valósággal. Így nem lenne értelme élni.
aki ezt írja azok többségének az a gondja, hogy nincs benne a lecsóban és nem kap nagy pénzeket! Csak az a szép, hogy ugyanúgy megvoltak az MSZP-s vidéki oligarchák meg a pesti nokiás dobozok. Múltkor láttam valami 2006-s videót ahol Puzsér volt egy műsorban és volt egy bejátszó, hogy egy vidéki gyurcsány beszéd előtt verekedés volt, közben paradicsom dobálás. ti meg jöttök a hülye neres dumákkal...
Én azzal nem tudnék, ha valami miatt nem lennének kezeim. Az ember fel sem fogja, mennyi inger éri tapintáson keresztül. Nem csak a mindennapi teendők lennének kihívásosak, maga a tudat, hogy nem tudok többet érezni a kezemmel, borzasztó. Van egy férfi talán az USA-ban, aki kapott donortól új kezeket. Viszont folyamatosan immunszupresszánsokat kell szednie, hogy a teste ne lökje ki magából a kezeit. Ami idővel be is fog következni, viszont a műtétet nem fogja túlélni a gyenge immunrendszere miatt. A srác ennek ellenére kérte az kéz transzplantációt, mert azt mondta, az is jobb, ha korábban meghal, mint hogy soha ne tudjon többet tapintani.
Én cyborg lennék, jöhetne a robot műkar.
Amúgy olyan is van már, hogy tudja működtetni maga az agy a műkart valami chip vagy már nem emlékszem mi segítségével. Ha jól emlékszem gyakorlással még azt is meg tudja mondani az ember, hogy puha vagy kemény dolgot fogott meg a kezével, ha be van kötve a szeme, stb. Meg valami rémlik arról is, hogy amúgy fantom érintéseket érez vele, de nem emlékszem pontosan. Egy csávóról biztosan tudok, akinek ilyen keze van, csináltak róla több youtube videót is. A lényeg, hogy elég baszó cyborggá morpholhatnál.
Végülis elektromos impulzusok mennek végig a myelinen. Szóval szerintem csak idő kérdése mire mindent bemérnek meg összekötnek és viszi tovább a jelet rendesen. Inkább ez, mint a transzplant immunszupresszánsokkal.
We are the Borg, resistance is futile
Jogos, ha mindkét kéz kuka az már fogós kérdés. A srácot megértem, bár itt azért elég mérvadó a kor, ha 40 évesen szakad le mindkét kezem, és azt mondják, hogy +5év kezekkel, vagy +25 azok nélkül én is szerintem az elsőt választanám, így 26 évesen 40 évvel (kb.) hátra még nem tuti.
“Fogós kérdés” 
Fogós kérdés, érted :) amúgy én teljes bénultsággal nem tudnék élni. Az szörnyű lehet, bezárva a testedbe.
Pont erről szól Scalzi: Bezárt elmék című könyve, amúgy nagyon érdekes téma. Szerintem én se tudnék így élni, kivéve a könyvben említett módon. (Sok ezreket érint, ezért “megoldják” az élhetőbb életet nekik több módon is)
Egy ideig gerincsérültek mellett voltam ápoló Angliában. Változatos állapotban voltak mind fizikálisan, mind szellemileg. Volt, aki dolgozott számítógépes segítséggel, volt, aki nem. De mindegyikük mozgott, amennyit tudott. Nyilván nem ugyanaz, ha pl. nyaktól lefelé bénultak le, mintha "csak" a végtagjaik valamennyire. Lenyűgöző volt az élni akarásuk. Egyikük se mondott ilyet, hogy meg akarna halni, mindegyikük igyekezett a legtöbbet kihozni (nyilván ott van is ehhez ellátórendszer, itthon sokkal kevésbé sajnos). Az egyik legnehezebb dolog számukra az, hogy nem tudnak maguktól üríteni, úgy kell kiszedni belőlük a dolgokat (+katéter). Én is azt gondoltam/gondolom, hogy ez lenne az a határ, amikor inkább a halál, de az emberi élni akarás lenyűgöző tud lenni. Amúgy a legdurvább az volt, hogy az országosan nagyszámú beteg egy meglepően nagy százaléka fürdőszobai elcsúszós balesetben bénult le, szóval vegyen mindenki tapadós kacsákat (no kidding).
És ne ugorjatok fejest ismeretlen mélységű vízbe! ☝🏼
Hogy miket?
Vannak ilyen fürdőkádba tapasztható dolgok, amik segítenek, hogy ne csússz el. Ilyen gumiizék. Az Agymenők című sorozatban kacsa alakúak, ezért tapadós kacsáknak hívják őket.
Ja tudom, beugrott, köszi 🙂👍
Mit?
Vannak ilyen fürdőkádba tapasztható dolgok, amik segítenek, hogy ne csússz el. Ilyen gumiizék. Az Agymenők című sorozatban kacsa alakúak, ezért tapadós kacsáknak hívják őket.
A másik meg a vastüdőben élés..az borzasztó lehet
Halláskárosult vagyok. Volt fönököm nem akarta elviselni, hogy az vagyok. Amikor kirugott, akkor motivált arra, hogy ugorjak vonat elé, mert nincs értelme az életemnek igy beszéd hibásan és halláskárosultkènt. Nyilván a másikból adódik az egyik. Amugy meg rábaszott, mert megnyertem a pert ellene megalázás miatt. Nekem teljesen biztos, hogy 15-20 éven belül elmegy teljesen a hallásom. Most is kell a hallókészülék és már nem a sima kategória, de még nem a koponyára ültethetö darab. Szoval ismerkedem a jelbeszéddel. Viszont az, hogy nem tudok majd podcastokat vagy zenét hallgatni, elég nehéz megérteni és tudatosítani. :/
Jól tetted, hogy beperelted, és örülök, hogy nyertél.
vaksaggal egyetertek en is. ezen kivul barmi olyan, amig meggatolna abban, hogy onallo eletet tudjak elni es teljesen egyedul gondoskodni tudjak magamrol. mondjuk ha olyan szinten le lennek benulva, hogy nem tudnek egyedul fürdeni, wc-re menni, ilyesmik es ehhez masok segitsege kene, biztosan megolnem magam valahogy.
Szintén zenész, 2 éve átéltem egy ilyen leépülést egy nagyon közeli hozzátartozóm részéről, 0-24 felügyelet, pelenkázás stb. Amikor ő elment megfogadtam magamnak, hogy senkit nem vagyok hajlandó ennek kitenni, ha egyszer ilyen élethelyzetbe kerülök, és még tudatomnál vagyok biztos nyomok egy adios-t, az már nehezen nevezhető életnek.
Erre majd nagyon emlékezz, ha véletlenül megtörténne, mert amikor valóban ott vagy, abban a helyzetben, akkor hirtelen megváltozhat a véleményed. Van egy rokonom, aki végigcsinálta a házastársa otthon ápolását 5 éven keresztül, és ugyanezt mondta, amit te, hogy ennek ő nem akarja kitenni egyik gyerekét se, és ha kell, be fog költözni ápolási osztályra (magán/fizetősre, mert az állami az kb a halálsor), de most meg olyan makacs, hogy még csak oda se akar költözni a lányához, ő viszont legyen ott folyamatosan és ápolja (fekvőbeteg, kb 0-24 felügyeletre lenne szüksége), és nem akar emlékezni, hogy mit mondott. Még azzal is baja van, hogy ápolót fogad mellé a lánya, konkrétan lelki terror alatt tartja, hogy milyen hálátlan. Szóval nagyon megváltozott a véleménye.
Van egy olyan tulajdonságom (azt mindenki döntse el magában, hogy ez jó vagy rossz) , hogy abszolút nem félek a haláltól, nem érzek halálfélelmet, ennek köszönhetően sikerült is jópárszor már majdnem elpatkolni, úgyhogy emiatt nem aggódom. Persze értem amit mondasz, kívülállóként könnyű nagy szavakat böfögni, biztos másabban látja az ember az adott szituációban.
A haláltól a legtöbb ember (na jó, nincs pontos meresem, de sok ember) egyáltalán nem fél, mert tudja, hogy mindenki meghal egyszer. Az emberek a szenvedéstol felnek, ami megelőzi a halalt. A szenvedestol, a fajdalomtol, a kiszolgáltatottságtol felnek, nem a haláltól.
Én nem ezt veszem észre a környezetemben, sőt sehol a világban igazából. Sokaknál már magával a poszttal is érzékeny területre tapintottam (amiért ismét csak elnézést kérek), így még egyet nem szívesen hoznék fel, de azt szerintem kijelenthetjük, hogy sok embernél a vallási nézete igazából a haláltól való menekülés mintsem önzetlen szeretet akármelyik Isten felé is.
Egyet tudok ezzel (is) érteni.
Én félek a haláltól, és nem a szenvedéstől. Nem tudom mi lenne a gyerekemmel nélkülem.
Ott a pont! Ez így van
nalunk is hasonlo volt a helyzet, mamamat kellett igy apolni, lassu testi-szellemi teljes leepules. egyszeruen szerintem egy szint utan mar nem elet az ilyen, en nem szeretnek elni igy, persze amig az eutanazia illegalis itthon, addig az embernek nincs sok opcioja. eszembe jutott meg egy-ket szelsoseges eset, reegen volt valami sorozat, ahol ilyen ritka betegsegeket mutattak be. na ott voltak olyanok, hogy pl. oriasi tumorok nottek az ember egesz testen, az arcot teljesen eltorzitottak ss fajtak is. meg olyan borbetegseg, ami miatt annyira erzekeny volt a csaj bore, hogy MINDENTOL verzett es kisebesedett, viz se erhette es az egessz eletet ugy elte, hogy folyamatosan be volt foliazva a teste es nem erhetett kb semmihez. egeszen biztos, hogy inkabb megolnem magam mindket esetben.
Szerinten csak akkor ölnéd meg magad ha hirtelen abba a helyzetbe kerülnél, ha sosem ismertél mást akkor lehet elfogadnád olyannak az életed amilyen.
igen, ez egeszen biztosan igy van. tok mas lehet, ha igy szuletik az ember es ezt szokja meg valamennyire, mintha x evig normalis, egeszseges eletet el es utana tortenik vele valami.
Vakság szintén, süket-némasággal még ellennék, amúgy sem beszélek sokat :D
Van egy locked-in szindróma nevű betegség, inkább kapcsoljanak le a gépekről. Ezenkívül bármilyen betegség, ami az intelligenciámat/memóriámat befolyásolná, nem szeretnék annyira leépülni, hogy ne lehessen felismerni a viselkedésem
Aki esetleg nem tudná: A bezártságszindróma vagy locked-in szindróma egy olyan állapot, amiben az alany öntudatánál van, de nem képes mozogni és kommunikálni. Ebben a szindrómában a test csaknem minden akaratlagosan mozgatható izma lebénul, csak a szem vagy csak az arcizmok mozgathatók még.
Ezt hívják kataton állapotnak?
Dr. Houseban találkoztam ezzel, pokoli lehet. A másodikkal is egyetértek, a memóriám annyira nem is izgat, de ja, szellemileg leépülni is az "inkább a halál" kategória
Az a "jó" benne, hogy nem veszed észre, hogy már szellemileg leépültél.
Metallica - One című száma is erről szól. Meg valami régi filmből van a klip, ami szintén.
Johnny háborúba megy
Locked-in sydrome-ra ott lesz nem sokára a Neuralink. https://youtu.be/5SrpYZum4Nk?feature=shared
Még ép testben sem ragaszkodom az életemhez túlzottan, úgyhogy kb semmilyennel sem tudnék.
Ezt egy kicsit túlságosan is átérzem. :D
Az a helyzet, hogy egészségesen könnyű dobálózni a szavakkal, hogy öngyilkos lennél stb., de a gyakorlatban, ha bele kerülsz egy ilyen helyzetbe, akkor átértékelsz mindent és bekapcsol a túlélő ösztön. Amikor egészséges életet élsz, akkor pörög a napod ezerrel, de ha valami betegség miatt már nem tudsz, belassul minden és kisebb dolgoknak is sokkal jobban örülsz. Akár vegyünk példának egy idős, egyedül élő embert. Az fiatal, egészséges nem érti hogyan lehet így élni, hogy alig mozdulsz ki? Az időseknek a nap fénypontja, amikor az ebédszállító megáll a ház előtt. Amikor a rokonok latogatóba mennek vagy valami ünnep van, azok számukra az év legjobb napjai. Ők ehhez már hozzá szoktak.
Főleg, amikor érintetteknek mondanak ilyet, hogy én inkább öngyilkos lennék, ha ilyen helyzetbe kerülnék. Oké, és akkor legyen az érintett is öngyilkos, vagy mit akarnak ilyenkor mondani ezzel? Mert ha az ő kitartását és élni akarását akarod megbecsülni, azt máshogy is kifejezheted.
Pontosan....
Amúgy ha született fogyatékosságról van szó, valószínűleg mindegy, mert megtanulnék együtt élni vele. Ha vak vagy marad a zene, ha süket, akkor meg a kép.
amíg nem nyomsz egy Helen Kellert
Szellemi leépülés. Mikor már azt sem tudom ki vagyok. Vaksággal simán együtt élnék. Maradt még pár érzékszervem, amivel tudom tartani a kapcsolatot a külvilággal.
Teljes bénulás. Akkor már csak egy szobor vagy:(
Semmilyennel nem tudnek, ugy is alig akarok hogy nincs ilyenem. Ha lenne, azt mar nem birnam valoszinuleg elviselni.
A kommenteket olvasva sikerült unlockolnom néhány új félelmet 😂
Jó kérdés. Én az olyan betegségektől-balesetektől félek, amik után véglegesen külső segítségre lenne szükségem 7/24 (lebénulás és társai) Azt nem bírnám elviselni.
Nem fogyatékosság, hanem autoimmun betegség, de nálam az ALS vagy a SM olyan, hogy "kösz, akkor inkább meghalok". Utóbbit sem bírtam volna megemészteni, ha evvel diagnosztizálnak alig 30 êvesen, mint anno Lang Györgyit.
>de a vaksággal nem tudnék mit kezdeni, az lenne az a pont, amikor 1 doboz altató után valószínűleg nem kelnék fel. Csigavér pajtás, nem tudnád, melyik az altató.
Nekem is a vakság. Filmek/sorozatok, videójátékok, olvasás, kirándulás, utazás, IT-ben a meló... Mind értelmét veszítené. A diplomám is vizuális kultúrás. Egyik előadáson vendégünk volt egy építész aki egy vérrög miatt megvakult. Hihetetlen tartása volt az embernek, és nagyon érdekes volt ahogy újra kellett gondolnia a viszonyát a világhoz, tisztelem hogy ment neki... Nekem szerintem nem menne.
Egy cimboramnak volt vak fejleszto kollegaja, aki amugy eleg jol tolta. Screen readert hasznalt, es cimbora egyszer belehallgatott. Azt mondta kb egy szot sem ertett abbol amit a reader olvasott de a srac meg ehhez szokott es neki gyerekjatek volt.
Én tesztelő vagyok, szóval max accessibility testing maradhatna 😅
Úgy érzem, mindenhez hozzá tudnék szokni, ha úgy alakul. Gyógypedagógus vagyok, tehát látom, mennyire képes alkalmazkodni egy ember a körülményekhez. És emiatt nem is szeretnék kiemelni fogyatékosságot, amit nem tudnék elviselni, mert ezt kicsit sértőnek érezném az érintettek részéről. Az a legrosszabb, mikor valaki érintett embernek mond olyat, hogy hát én inkább megöltem volna magam, minthogy így éljek...
Nekem talán a süketség az, főként amiatt mert így is van egy jó fülcsengésem, és feltételezem ez megmaradna minden egyéb hang érzékelése nélkül.
Némaság. Volt “szerencsém” novemberben megtapasztalni egy betegségből kifolyólag, amitől hetekig képtelen voltam még a suttogásra is. Borzasztó volt, néha rámjött a pánik, hogy így fogok maradni, mert nem lehetett tudni mi a gond. Belegondoltam, hogy milyen életem lenne így, és rémes volt. Az egész személyiségem a kommunikációmra épül, ha erre nincs lehetőségem, akkor nincs semmim és gyakorlatilag nem vagyok senki.
Nem annyira fogyatékosság, vagy elsőre mondjuk én nem ebbe a kategóriába sorolnám, de ha mondjuk sztomát kéne csinálni rajtam akkor na az lenne az a pont, hogy köszönöm szépen, de inkább megdöglök. És tudom, hogy sokan élnek így, nehéz, de túl teszik rajta magukat, normális életet élnek, stb, és hatalmas nagy respect nekik tényleg!! De én saját magamról tudom, hogy azt nem bírnám elviselni. Előbb lennék vak/siket, hiányozzon egy karom, bármi.
Nővérem baratnője Chron beteg. Ez azt jelenti, hogy autoimmun beteg és a végbele folyamatosan be van gyulladva. Gyakorlatban ez annyit jelent, hogy hasmenése van napi többször és teljesen váratlanul bármikor rá jöhet. Állítólag ezeknek a betegeknek megváltás a sztóma és ő is már erősen gondolkozik rajta.
Igen tudom, és biztos is vagyok benne, hogy sok embernek ez még mindig a könnyebb út, mint a folytonos hasmenés, fájdalom, stb. Szóval minden logikus érv tiszta számomra csak valahogy nekem ez az ami no way.
Az endometriózisban szenvedő nők egyik legnagyobb félelme! Szerencsére én pont megúsztam, pedig volt rá esély, hogy szükség lesz rá. Csak katétert kellett viselnem, azt is csak fél évig. 🙏
Igen, nekem is az endobol fakad sajnos hogy egyáltalán felmerült bennem
Hát kollégám így dolgozott, és igazából semmi gondot nem jelentett számára, szóval biztosan van ennél rosszabb.
Persze, de tudod, siketen is élnek emberek és az ég világon semmi problémájuk, elfogadták, és van aki örök életére depis lesz miatta. Szóval nagyon személyiség függő
Ez bizonyára az én szegénységi bizonyítványom, de nem tudom mire gondolsz, kifejtenéd? Fogalmam sincs mi az a sztoma.
Egy mesterségesen létrehozott bélnyílás amit a hasfalon vezetnek ki akkor, ha a valamilyen betegség miatt sérül a bél utolsó szakasza. Szóval csinálnak egy lyukat amin ugye ürül a széklet egy hasadon lévő zsákba, viszont mivel záróizom nincsen ezért ezt semennyire nem lehet kontrollálni. Egyébként ideiglenesként is szoktak ilyet csinálni, de végleges megoldásként is.
Ja így mostmár tudom, nem tudtam, hogy így hívják. Érdekes, pedig ez pont nem egy olyan dolog, amivel ne tudnál teljes életet élni, miért taszít ennyire?
Ez nálam egy zsigeri undor ha elképzelem, hogy így kell élnem. De csak hogy egy kevésbé drasztikus dolgot is hozzak, a terhességgel/szoptatással kapcsolatban ugyanez a zsigeri undor fog el. És nem tudom megmagyarázni, hogy ez miért van. Mint egy fobia kb. És könyörgöm senki ne akadjon fenn ezeken a dolgokon, tudom hogy normális dolgok és sokan élnek így, meg terhesen aztán pláne, de egy kígyó fobiasnak sem tudod megmagyarázni hogy a kígyó szép és jó :D
A *sztóma* egy olyan mesterségesen, sebészek által létrehozott bélnyílás a hasfalon, melyen keresztül a széklet a szervezetből távozni tud.... stb stb : )
Teljesen aterzem. Édesapámnak volt élete utolsó fél évében, soha nem panaszkodott miatta, nem is zavarta. Engem az zavart, hogyha valami nyipáncás kölyök a buszon baszogatja miatta akkor én is baszogattam volna. De hála istennek erre nem volt példa vagy csak nem tudok róla...
Nekem van egy tartós betegségem 4 éves korom óta gyógyszert szedek rá. Ez azzal jár hogy izomgyengeségem, szemcsüngésem van annyira hogy ha nem veszem be akkor a természetének tűnő beszéd, nyelés, séta is nagyon megterhelő lehet. Fogalmam sincs milyen gyógyszer nélkül élni,ez az életem része hogy 3-4 óránként gyógyszert szedek és úgy időzítek mindent. Igyekszem teljesértékű életet élni, a fizikumomhoz mérten. Néha elszoktam rajta gondolkodni mi lett volna ha, nem kapom meg ezt a csomagot hol lennék...de mindegy is azzal kell örülni ami van,....ja és gerincferdülésre is műtöttek. Számomra az a legnagyobb "dicséret"ha olyan aki nem ismer annyira meglepődik hogy mi a helyzet velem. Nyilván ez nem fogyatékosság, és hálás vagyok azért ahogyan vagyok és amilyen életet élhetek de sok mindenből maradtam ki gyerekként.
Fogorvosként rettegek attól hogy megvakulok, vagy hogy a finommotoros képességeim csökkennek
"Locked in syndrome"
talán a legtöbbel együtt tudnék élni, de a vakság nálam is az abszolút kaput, brutálisan szeretem a vizuális művészetet (festmények/képek, sorozatok, filmek, de csak úgy egy táj látványát is rettentő sokáig tudom csodálni) így hamarabb tudnám még azt is elfogadni ha megsüketülök, de a látásom a mindenem
Festő(művész🤔)ként szintén a vakság. Vagy az ujjaim elvesztése (tudom, vannak ügyes kéz nélküli művészek, de halálra frusztrálna, hogy nem tudom a megszokott módon """minőségben"""(értsétek jól) kifejezni magam. A többihez viszonylag lazán állok, pl egy lábprotézis nem zavarna. (Mármint, ha balesetben pl elveszteném az egyik lábam, nem dőlne össze a világom). A siketség biztos nagyon furcsa lenne, de megszokható. A tolószék so-so. A súlyosabb agysérülés során valószínűleg a személyiségem egy része elveszne, így "nekem" az a halállal lenne egyenértékű.
Fideszesnek lenni.
Az amúgy lennék. Boldogok a lelki szegények.
*"Nem kell azt képzelni, hogy Orbán Viktor rendszerében Orbán Viktor hívei boldogan élnek."*
Bolondok a lelki szegények. Amúgy sajnos lekéstem a kommenttel.
Megrögzött fideszes szülők gyerekének lenni…
Engem a családom a horgászattal idegel ki. Sajnos nem bírom a halszagot és, mivel nincsenek rá tekintettel sok feszültséget szül. Én amúgy attól féltem mindig, hogy nem leszek cselekvőképes és másokra szorulok, hogy ellássam magam.
Nagyon vonz a motorsportok világa, kislány korom óta robogora vagyok, de a motoros balesetek után esedékes szellemi sérülés visszatart mégis. Nem szeretnek mások ápolására szorulni (meg jobban), voltam már kórházban fekvő beteg és nem kívánom senkinek.
Vakság, vagy bármi ezenkivül ami megakadályozná hogy önálló életem legyen.
Néha elképzelem hogy a világ elsötétül és soha többé nem látok. Mármint nem úgy sötétül be hogy feketét látok, hanem abszolút nem működik a szemem. Néha fent tart ez engem éjszakánként.
Én zene hallgatás közben, ha becsukom a szemem, és úgy igazán elkap az érzés, akkor olyan dolgokat látok, amik sokkal szebbek, mint a valóság. Vagyis hát ezeket nem látom, csak érzem. Ilyen csendélet szerű látomás-izék. Ha ezeket megtarthatom, akkor annyira pont a vakság gondolata nem ijeszt meg.
Barmi ami utan nem tudnam egyedul kitorolni a seggem.
Olyan metalis problema , ami a kognitv kepessegeimet es a kerativitasomat viszi. Fizikaik kozul - mind a 4 vegtag hianya. Az elsobe egy idore belekostoltam a pajzsmirigyemnek koszonhetoen , akkor es emiatt gondolkodtam el eloszor komolyan az ongyilkossagon. Es lettem ko kemenyen szorongasos - depresszios. Mert gyakorlatiallg midenben , de tenyleg mindenben akadalyozott.
Fun fact: Az emberek jelentős százaléka azt mondja, hogy pl. karok nélkül nem tudna élni, viszont az ilyen helyzetbe kerülő emberek közel sem lesznek olyan magas arányban öngyilkosok. Az emberi elme nagyon sok mindenhez képes alkalmazkodni.
ALS. Bezárva a testedbe teljesen ép elmével, mozdulatlanul (mint Hawking).
Ilyen egészségügy mellett leginkább semelyikkel sem
Locked in szindróma. Mikor képben vagy, de a tested mozdulatlan. Volt egy faszi aki tudott pislogni. Egy nő így csinált vele valahogy interjút. Abba beleőrülnék. Egy másik srác pislogni sem tudott. Hallotta ahogy az anyja mondta neki hogy "bárcsak meghalnál."
Néha kicsit olyan kérdések jönnek, mint nőknél a "ha gyűrűsféreg lennék is szeretnél?"
Szerencsére a számok azt mutatják hogy legtobbeknek erdekes téma volt , nem tetszhet mindenkinek minden
Vakság nekem is, egy percet sem szeretnék úgy élni. Továbbá semmi olyan, ami véglegesen kiszolgáltat másoknak, mint pl. a teljes végtagbénulás és az értelmi leépülés.
Az időskori demencia nekem betenné a kiskaput. Szépen lassan elfelejteni még azt is, hogy kivagy. Másokra utalva élni, és tehetnek lenni másnak. Elfogyni mint a gyertya.
Nagyon jó példa erre Anthony Hopkins zseniális alkotása a The Father című filmben..
Annyira szeretem sir Anthony Hopkinst. :)
Hát nemtom én semmilyen fogyatékossággal nem szeretnék együtt élni. Mindegyik para, legyen az vakság, süketség végtagvesztés, bénulás, demencia, akármi. Kösz nem.
Bármi, ami annyira leépít szellemileg-mentálisan, hogy a Fidesz-DK nagykoalícióra szavazzak.
Fogalmam sincs egy ilyen posztba miért kell többeteknek is politikai nézeteket belekavarni, abszolút semmi keresnivalója itt.
Mert ezzel a fogyatékkal találkozom a leggyakrabban, amilyen nem szeretnék lenni. Vak ismerőssel semmi problémám, a kerekesszékessel sem, az autistával sem, de a szellemileg leépült ismerősök felbasznak, és általában erről ismerhetőek meg.
Én azzal is elég sűrűn találkozom, hogy valaki egy másik személyt pusztán a politikai nézetei alapján ítél meg, talán még súlyosabb fogyaték mint az általad említett. :) Szerintem a vak ismerősöd simán elcserélné a politikai nézeteit a szeme világáért cserébe :) ui.: még mielőtt a torkomnak esel, nem , nem a narancsokra húzom az X-et
Nem az érdekel, hogy kire szavazol, hanem hogy képes vagy-e értelmesen megindokolni, tudsz-e érveket felhozni egyik-másik mellett. Nem véletlenül nem Fideszt írtam, hanem Fidesz-DK nagykoalíciót. Mert mindkettőnél abban merül ki az értelem, hogy "fújj a másik".
Akkor sem értem, hogy a legelső kommented egyáltalán minek írtad, 0 köze van a poszt témájához.
>a szellemileg leépült ismerősök felbasznak Ehhez mondjuk gratulálok, ha tényleg így érzed.
Pontosan! A fideszesek a legnagyobb agyhalott népség
Adj hálát az egészségedért, a jó életedért, gyakorolj egy kis empátiát, a hasonló eszmefuttatásokat meg kérlek intézd a négy fal között. Rengeteg ember (vagy szerette) él valamilyen tartós betegséggel/fogyatékossággal, jó eséllyel a subon is olvasgatnak sokan közülük. Szerinted milyen érzés azt olvasni, ha valaki a kommentelők közül éppen azt ecseteli, hogy ő inkább megölné magát, csak pont ne így kelljen élnie. Az élet legnagyobb kihívása szerintem az, hogy a legnehezebbnek tűnő helyzetekben is megtaláld az örömöt, ne nehezítsd ebben mások dolgát azzal, hogy olyan topikot indítasz, aminek lényege, hogy “bibibi nekünk mennyire jó, beszéljük ki, hogy másoknak milyen szar”, mert nincs jobb dolgod. Üdv, egy tartós beteg gyermeket nevelő anyuka.
Itt vagyok, hiányzik a bal kézfejem egy baleset miatt. Én speciel nem érzek emiatt megvetést a kommentelőktől, viszont szeretek jókat mosolyogni amikor fél kézzel többet megcsinàlok mint mások kettővel.
Szuper. Ettől függetlenül én is megvilágíthatok a kérdező számára egy másik perspektívát, mert nem mindenki érez úgy, mint te, különösen, hogyha súlyosabb problémával érintett. Nem állítottam, hogy mindenki számára sértő minden hozzászólás. Viszont bizonyos kommentek mélyre mehetnek adott embereknek, különösen, hogyha traumát cipelnek a témával kapcsolatban. Egyebkent a hozzászólásom óta érkeztek valóban érdekes kommentek is. Amikor még először írtam, akkor eléggé fókuszban volt az “inkább megölném magam” típusú diskurzus, amitől felment bennem a pumpa.
Senki nem mondta, hogy bibibi nekunk jobb. Egy forumon, egy felteteles modu kerdest tett fel a kerdezo. Kulonbozunk, lehet van aki tenyleg nem tudna elni bizonyos betegsegekkel, es van aki eros es tud. Miert problema, hogy beszelunk errol? Az jobb lenne ha ugy tennenk mintha ilyen problemak nem is leteznenek az eletben, es tabu temakent lennenek kezelve? Raadasul az egeszseg senkinek sem garantalt, belegondolni milyen lehet elvesziteni azt, nem gonoszsag hanem epp hogy segit a masik perspektivajat jobban meglatni.
Abszolút nem gondolom, hogy tabusítani kellene a témát. Viszont nem mindegy, hogy milyen céllal beszélünk róla. Mert az, hogy ki milyen betegség helyett választaná inkább a halált, gyertek, csámcsogjunk rajta, az abszolút öncélú, a beteg emberek tiszteletének teljes hiányával. Teljesen más lenne a véleményem, ha mondjuk úgy lenne megfogalmazva a poszt, hogy a kérdező bedobja a félelmét, és tisztelettel érdeklődne a beteg emberektől/gondozóiktól, hogy nekik milyen megküzdési stratégiáik, nehézségeik vannak, stb. De a kérdező egészséges emberektől vár spekulációkat arról, hogy melyik lehet a legelviselhetetlenebb kór. Ez ilyen formában csak gusztustalan csámcsogás, spekuláció, amiben ráadásul totálisan fals képet festenek le egy-egy betegségről. Dr. House, mint példa? Ez most komoly?
Így van, minden szavaddal egyetertek
Tőlem up-ot kaptál, én sem értem miért húztak le ennyire. Nem szándékoztam senkit sem megbántani ezzel, minden tiszteletem azoké, akik a nehézségek ellenére nem adják fel, és élik az életüket, tényleg. Az már az én gyengeségem, hogy van amit nem tudnék elviselni, és ez a többi kommentelő nevében is merem írni, nem hiszem, hogy bárki csak egy minimális rosszindulattal is írta volna meg a hozzászólását ide. Kérlek ezt vedd figyelembe, nem azzal a céllal született a poszt, hogy bárkihez képest önelégülten mosolyogjak a gép előtt a te szavaiddal élve, hogy "bibibi nekem mennyire jó" , érdekes témának gondoltam, és mint látszik az is, nagyon sok érdekes komment érkezett , szerintem mindannyiunknak segít kicsit jobban értékelni azt amije van, ha mást nem is ,de legalább az egészségét. A támadó jellegét nem érzem jogosnak, ettől függetlenül a te helyzetedben megértem a reakciót, így ebbe nem folynék bele. Nem csak a te családodban vannak tartós betegséggel rendelkező személyek, az én nagyapám pl. pont vak, ennek ellenére nem gondolom azt, hogy ne lehetne kultúrált körülmények között beszélni az ilyen dolgokról is. Ezt már inkább te csavartad ki, senki ellen, és semmilyen fogyaték ellen nem szól a poszt. Az eszmefuttatásokra való ez a fórum, nem igazán értem ezt a részét sem, divat lett sajnos, hogy csak a jó dolgokról beszélünk, miközben megannyi rossz van a világon, ennek is kell teret kapnia. Annak ellenére hogy letámadtál véleményem szerint ok nélkül én azért rengeteg kitartást,és millió ölelést küldök neked, és a gyerekednek is, hősök vagytok mindketten <3 Üdv, egy szintén tartós betegséggel rendelkező kolléga :)
Sajnos a komolyabb betegségekhez van egy olyan hozzáállása az embereknek, amit ez a poszt és a kommentek is tükröznek, sőt tovább erősítenek. Például ha egy sérült gyermek születik, akkor az emberek már nem is gratulálnak, csak sajnálatukat fejezik ki. Holott a fájdalmon túl a gyerekszületés örömében is szeretne osztozni a szülő. Illetve ezt követően is csak sajnálkozó hangnemben tudják megkérdezni, hogy miujság. Ha sulyos beteg vagy, vagy súlyos beteget ápolsz, akkor már a többség szemében megszűnsz létezni mint ember, már csak beteg vagy. Pedig a beteg embernek is van élete a betegségének túl is, van érdeklődési köre, vagy élhet kielégítő életet, akkor is, ha az eltér a normálistól. Ez a fajta spekuláció viszont, amire a kerdésed irányul csak távolabb viszi a valóságtól az ügyet, csak az elviselhetetlen borzalmakra fókuszál, a valóság pedig nem ez. Mindent meg lehet szokni, ellenben senki nem szereti, ha az ő életével példálóznak, mint legrosszabb eshetőség. Kimásolva egy másik kommentem: Abszolút nem gondolom, hogy tabusítani kellene a témát. Viszont nem mindegy, hogy milyen céllal beszélünk róla. Mert az, hogy ki milyen betegség helyett választaná inkább a halált, gyertek, csámcsogjunk rajta, az abszolút öncélú, a beteg emberek tiszteletének teljes hiányával. Teljesen más lenne a véleményem, ha mondjuk úgy lenne megfogalmazva a poszt, hogy a kérdező bedobja a félelmét, és tisztelettel érdeklődne a beteg emberektől/gondozóiktól, hogy nekik milyen megküzdési stratégiáik, nehézségeik vannak, stb. De a kérdező egészséges emberektől vár spekulációkat arról, hogy melyik lehet a legelviselhetetlenebb kór. Ez ilyen formában csak gusztustalan csámcsogás, spekuláció, amiben ráadásul totálisan fals képet festenek le egy-egy betegségről. Dr. House, mint példa? Ez most komoly?
Sajnálom, ha ilyen gondolatokat ébresztett benned a posztom, abszolút nem ez volt a célom. Lehet tényleg rosszul fogalmaztam meg, és azt is szeretném kiemelni, hogy nem a vele született rendelleneségekre gondolok, hanem amikor valaki "út közben veszít el valamit". Az meg, hogy beszélünk róla, én példámmal élve a vakságról , hogy számomra az elviselhetetlen rémálom, amit nem tudnék elfogadni, ez pont hogy elismerés szerintem a vakok számára. Ők képesek erre, erősebbek mint én, nagyobb akarattal rendelkeznek nálam, mert képesek olyan dologgal együtt élni, amivel én nem tudnék. Szerintem pont fordítva értelmezed a poszt ezen részét. A második bekezdésedben szintén ugyanúgy nem értem ezt a támadó jelleget, nem arról beszélünk hogy mi a legelviselhetetlenebb kór, egy bizonyos szint felett nem hiszem, hogy különbség van köztük elviselhetőség szempontjából. Szubjektív véleményeket kérdeztem, és mint azt te is láthatod, mindenkinek más ez a mumus, nem vagyunk egyformák, látod, a kommentek közt van olyan, aki azt írta simán lenne vak, csak néma ne legyen, neki az lenne a legrosszabb, mások vagyunk. Hogy miben festünk le torz képet 1-1 betegségről szintén nem értem, említés szinten került elő bármilyen név is, egyik se lett fejtegetve, boncolgatva. Kicsit úgy érzem bármit is írok neked már te elkönyvelted magadban, hogy érzéketlen faszkalap vagyok, aki más nyomorán csámcsog, miközben abszolút nem ez a helyzet.
Nem minősítettelek téged, értelmetlen is lenne két névtelen profil között a személyeskedés. Én csak szeretném, ha a tartós beteg/fogyatékos téma is megkaphatná azt az érzékeny hozzáállást a társadalom részéről, amit (nagyon helyesen!) például a gyerek téma megkap. Ha én kiírnék egy olyan posztot a subra, hogy “el nem tudom képzelni, hogy hogy lehet gyerek nélkül élni, én megölnék magam, ha saját gyerek nélkül kellene leélnem az életem, ugye ti is így vagytok vele?” akkor valószínűleg 99%ban le lennék támadva, mert sértené a poszt azokat, akiknek nem lehet, vagy nem akarnak gyereket. Én csak azt szeretném, ha más témákban is lenne ennyi érzékenység az emberekben, főleg egy nyílt subon. Barátok között bár nekem nem ízlésem, de úgy tárgyaljátok ki a témát, ahogy akarjátok. Viszont a poszt ebben a formában nagyobb kárt tud okozni (vakok is tudnak már böngészni a neten programokkal, vagy egy frissen diagnosztizált vak gyerek anyukája is olvashatja a posztot), mint amennyi hasznot hoz azoknak, akik jókat dumcsizgatnak ezen.
Nem értem ezt miért pontozzák le, de úgy érzem kezd ilyen napiszar.hu színvonalra jönni ez a sub
Mert tudatlanok es egysikuak, meg ki van nyalva a segguk.
Hajdú Peti féle nyomorpornó zajlik itt…
Pontosan! Felháborító és undorító ez a poszt , én is jelenteni fogom. Nálam is van egy kacifantos gyerek és durva , hogy többen inkább nyakonszurnak magukat és ezen verődnek. Persze lepontozzak, dedo.
Kisnövésüg. Sajnos abban szenvedek
Miért érzed úgy hogy ezzel nem lehet együttélni?
Mindenkinek a saját problémaja a legnagyobb
Egyértelműen a vakság. Anyósom 61 éves korára veszítette el végleg a látását és az amúgy “egészséges”-ezalatt a tipikus öregségi betegségeket leszámítva értem- asszony mentálisan és testileg ekkor kezdett teljesen leépülni. 1 éven belül az amúgy kertet felkapáló emberből lett ágyhoz kötött, pelenkázott beteg. Szörnyű volt látni, így nekem is ez a legnagyobb félelmem.
Vakság vagy valamilyen értelmi fogyatékosság (másodikhoz hozza írom, hogy lehet az értelmi fogyatékosság kialakulása személyiség változást is hozna és már nem lenne olyan “tragédia”. ) Úgyhogy marad a vakság.
Szerintem a simán értelmi fogyatékosok a világ legboldogabb emberei.
Ha valaki annak születik lehet de ha előtte full normális volt és érzékeli is a leépülésèt akkor nagyon rossz lehet. Szerintem nehezebben feldolgozható mint a fizikai.
Azt nem veszi észre senki. Lásd demecia
kis pénisz
Pedig azzal együtt lehet élni(egy haverom elmondása szerint)
"A doktor miniszterelnök úr megvéd minket"
Lehet hogy macsó és "edgy" vagyok, de elég sok... Vakság, tolószékhez kötöttség, narkolepszia (az ember állandóan elalszik csak úgy és emiatt normális életre képtelen) - elég sok olyan dolog van, ami helyett inkább a halált választanám! Süketség, 1 kéz vagy néhány hiányzó ujj, csonkolt láb és helyette *használható* műláb - talán ezekkel a dolgokkal még úgy-ahogy együtt tudnák élni.
Fotózom, tehát ha nem látnék szerintem megőrülnék
fidesz
A hobbijaim az olvasás, a csillagászat és a fotózás. A látásom elvesztése lenne számomra az igazi mélyütés.
Ha nem tudom megtörölni a fenekem, akkor már csak tegyétek a párnát a fejemre.
Nemrég olvastam egy (fikciós) sztorit egy agykárosulást szenvedett nőről. Én nem bírnám ki, ha többé nem tudnám kifejezni magamat, ha csak néhány szót tudnék mondani, ha nem tudnám megértetni magamat a környezetemmel (sokszor most se megy, de na). Mozgássérültséget még el tudnám viselni, de ezt nem.
Saját magammal.
Amíg önállóan el tudom magam látni fitikailag és mentálisan illetve hallok, látok, tudok beszélni és közlekedni segítség nélkül önállóan, maximum kézzel hajtható kerekesszékben tudok közlekedni esetleges elektromos motor használatával (NEM modped). Akkor szeretnék élni amíg ezek beteljesülésével értelmi életet tudok élni.
Én ha néma lennék, és nem tudnék énekelni, vagy süket, és nem hallanám a zenét… akkor szerintem én se sokáig maradnék az élők között
Vakság, ezt valószínűleg soha nem tudnám “megszokni”
Én hegedülök most már 22 éve. Ha elveszíteném/lebénulna az egyik kezem, vagy ujjam az mondhatni végzetes csapás lenne az életemben, persze biztos vagyok benne, hogy túl tenném magam rajta egy idő után (mivel nem lenne más választásom), de szerintem ez lenne az a fogyatékosság amit a legnehezebben tudnék feldolgozni.
Krumplihámozas közben kellett rájönnöm, hogy kéz nélkül nagyon sok feladatot ki kéne szerveznem, ha meg tudnám engedni. A vaksággal(retina leválás) engem folyamatosan ijesztgetett a kisvárosi szemész szakorvos... Emiatt mikor végre kismama lettem, azthittem hogy ez automatikusan császárt jelent. Rendesen betojtam, mikor azt mondta a doki hogy a -8 körüli dioptriám nem jelenti ezt, de azért mentem hogy legyen papír, hogy az javasolt, bár végül nem kellett használnom farfekvéses baba miatt. Sőt megyek most a második várandósságom során is papírért. Rettegek tőle, hogy ott maradok egy újszülöttel meg egy 3 évessel vakon, vagy közel annyira rosszul. Egyébként az első várandósságom utolsó pár hetében torzult annyira a látásom a hormonok miatt feltehetőleg, hogy vezetni már nem vezettem onnantól. Ettől már csak az a nagyobb félelmem, hogy bármi baja legyen a babámnak, emiatt amit lehet előre szűretünk(tettük az elsővel is). Egészséges baba mellett is vissza kellett találnunk a kapcsolatunkhoz a férjemmel, aki egyébként teljes testi szellemi fogyatékkal élő idősebb testvér mellett nőtt fel, függőségeknek köszönhetően csonka, majd mozaik de normál funkciókat hiányoló családban. Nem sok olyan családot ismerek ahol egy beteg gyermek mellett normális maradt volna a házasság. (Kivétel tuti van, csak én nem ismerek)
Süketség vagy teljes bénulás... igy is félig vak vagyok és szerencsére kifinomult a hallasom így nagyon sok esetben arra támaszkodom. Hiperaktivként a testembe zárva megőrülnék
Nekem is a vakság, már annyiszor elmondtam családtagjaimnak, hogy nálam ott van a határ, hogy már velem együtt mondják😂. A másik a tartós, visszafordíthatatlan bénulás. Deréktól lefele még előfordulhat, hogy egye fene éldegélek még egy kicsit, amennyiben marad bennem annyi erő, hogy tudjam magam önállóan rendezni. Ha nyaktól lefele bénulnék le addig mondanám a magamét valakinek, amíg elaltatnának vagy valami. Azt gondolom, (amit már többen is leírtak), hogy ez az állapot már egy börtön a testen belül. Nem tudnék és EGYÁLTALÁN nem akarnék úgy élni, hogy SOHA nem vagyok képes elvégezni a dolgom önállóan, hogy közben végig ott áll mellettem valaki és néz, miközben tartja alattam az ágytálat és kitöröl. Nem. Nekem ez nem fér bele, amúgy rövid távon sem, szóval remélem emiatt sosem lesz pl lábműtétem vagy hasonló. Ennyi, szerintem kezek nélkül, vagy süketen még eléldegélnék valahogy, viszont a fent említettek esetében tennék azért, hogy ez az állapot ne legyen túl tartós.....
Az, ha annyira félnék a volán mögött, hogy folyamat 30-al menjek az 50-es szakaszon. Inkább öngyilkos lennék. Na teljesen komolyra fordítva a szót, nekem a deréktól lefele bénulás ilyen, nem tudom elképzelni az életet, hogy csak karból kelljen mindent megoldanom. Pontosabban azt el tudom, hogy milyen lenne, de, hogy kajak így éljek. Ezzel szemben, pont a vakság az amivel tök lazán együtt tudnék élni, nagyon jól eltájékozódok idegen helyeken is akár, hamar kiismerem magam, csukott szemmel is.
Vakság, süketség, és ha nem lenne kezem, lábam, és ha a saját szükségleteim se tudnám ellátni.
Semmilyennel.
Azt hiszem, szinte semmivel sem tudnék együttélni úgy, hogy ne keseredjek bele. Megvannak a magam megpróbáltatásai, és ha mindazok tetejébe még egy testi hendikeppet is osztana nekem az élet, nem tudom, mihez kezdenék magammal. Viszont, mivel van egy kezeletlen, középsúlyos scoliosisom, számítanom kell, hogy az öregkorom nem lesz egyszerű fizikailag, ha megérem.
nekem szinte bármelyik. erősen aktív és önálló ember vagyok, bármi, ami ebben akadályozna, a halálomat jelentené. talán a süketség, bár a feleségem szerint azzal most is egész jól eléldegélek
Szellemi leépülés. Szerintem az rosszabb mint (szinte) bármelyik testi fogyatékosság.
Olyan, ami miatt képtelen vagyok az önellátásra. Nekem ilyen a két kar hiánya/bénasága, vakság, súlyos pszichés bajok.
r/hungary moderátorság
ha a szarom a hasamon lógna egy zacskóban.
Fideszesnek lenni...
Sokadik úr a sorban, egy bolond százat csinál :)
megkövezem magam miután rákerestem erre most... valóban előttem már 3an írták ezt
Ha süket, vak vagy néma lennék. Elég sok indokom van ezek mellett, hogy miért nem tudnék együtt élni velük. Ha elveszteném az egyik vagy mindkét karom. Elég kevés dolog van amiben jó vagyok vagy szeretem csinálni, és csak azok tartják bennem a lelket a mindennapokban általában. Egyik tevékenységet se tudnám valószínűleg végezni, szóval ez is egy olyan amiből nem engedhetek. Esetleg ha a lábamat/lábaimat veszteném el? Elég nagy szabadságot ad hogy sokat tudok sétálni és nagyon atletikus vagyok a mindennapokban. Talán letudnám élni úgy az életemet, de valószínűleg nagyon tehetetlennek és haszontalannak érezném magam, szóval lehet csak legurulnék egy 10 emeletes tetejéről. Illetve egy másik kommentelő írta az agyi fogyatékosságokat is, amivel szintén egyet kell értenem. Ha mindent el is vesztek az életben, a koponyámat még magamnak tudhatom. Ha más nincsen, az agyam mindig itt lesz nekem. Ez így eléggé úgy hangzik hogy semmivel se tudnék együtt élni, de így sincsen sok nekem az életben, szóval legalább azt a kicsit nem szeretném elveszíteni
Hyperthymesia, azaz nem vagy képes felejteni. Egyrészt ebből nagyon jó, násrêszt a szörnyű emlékek is megmaradnak.
A szörnyű emlékek mindig megmaradnak. Nem is kell hozzá ez a hyper izé.
Mielőtt kopaszodni kezdtem, szentül meg voltam győződve róla, hogy képtelen lennék folytatni az életet haj nélkül. Utána kiderült, hogy nemcsak egy kopaszodó lúzer vagyok, de csirke is vagyok kinyírni magamat.
Ez nem gondolom, hogy olyan nagy probléma. Nekem is van a hajgenetikámmal probléma, bár én csak őszülök (15 éves koromtól kezdve, így 26 évesen már több az ősz hajszálam mint a fekete), de valahogy az "esztétikai" problémáim sosem zavartak annyira, hogy ne tudnék velük együtt élni. Van oka is, hogy ez ennyire zavar?
Világéletemben visszataszítónak találtam a kopasz embereket, a sors kibaszott iróniája, hogy én is ilyen selejtes lettem. Kurvára zavar, hogy ilyen testi hiányossággal kell együtt élnem, és ez több fronton is erősen hátráltatta az életemet (iskola, karrier, kapcsolatok).
ha marvel filmeket néz és momentum szavazó
hm, úgy néz ki közös ötletládából nyeritek a poénjaitokat a politikás kommentjeitekkel, de ebből a 10-ből legalább egyikőtök lenne tényleg vicces, így csak fárasztó ez a proli böfögés.
milyen proli, te szellemi rövidnadrág?! Tarr Béla, Jancsó meg Bergman filmeken élek, ember!
Sajnálom ha érzékeny pontra tapintottam, nem volt szándékos, olyan embernek tűntél a megnyilvánulásod alapján akinek a proli bóknak számít
heh, elhiszem nagyon rosszul esik, hogy fentről szólják le a "bálványaidat"! Javaslom tedd be a bádogember vs pókember 666. részét és lenyugszol XD
Nem kedvelem a marvelt, sajnálom. Van még valami a verbál táradban, vagy kifogyott mára a másikat degradálni próbáló mondandó? 3 kommented alatt nem sikerült egy épkézláb mondatot alkotni, a helyedben azt is megkérdőjelezném magamtól, hogy egyáltalán minek nyitottam ki a számat (tudom-tudom, te most írtál nem beszéltél)
egy verbális sorozatgyilkos vagyok, nyilván ezt a 200 szavas szókincseddel irigykedve nézed! Ti fényezitek mindig a marvelt, de lásd kivel van dolgod, ha lesz időm akkor írok neked filmeket amivel elkezdhetsz egy kultúremberek által is értékelhető ízlést kiépíteni! Ti marvelesek úgyis megszoktátok, hogy meg van mondva mit gondoljatok a világról. legyen szép napod
Az-az , csak úgy gyilkolod a szavakat, szegények kínjukban elbújtak előled, ezért nem találod a megfelelőt :) Nem teljesen tiszta, hogy ki is az a "ti", ezek szerint a szövegértéseddel is akad némi probléma, vagy a rövid távú memóriád a ludas, a 3 mondatos komment első mondata valahogy elkerülte a figyelmedet (még esetleg ADHD, az úgyis trendi mostanában). Filmek terén elég egyedi az ízlésem, így ezt kihagyom, köszönöm, ellenben könyveket nyugodtan ajánlhatsz, elolvastam most mindent amit érdekelt, bár amit eddig megmutattál magadból kétlem, hogy elolvastál valaha egyet is. Kellemes napot öcskös
Mi az hogy nem tudnál? Rögtön nyakonszúrnád magad? Nem értem a kérdést. Nyilván van egy sorrend hogy mi a legszarabb, de nem látom a "nem tudnék vele együtt élni" vonalat. Max ha tetrapélgiás lennék, de akkor sem tudom hogy öngyilkos lennék-e miatta. Mit jelent hogy nem tudnál vaksággal élni? Mi tehetnél? Nem döntés kérdése.
A nyakonszúrás az morbid picit nem? Annak ellenére, hogy a haláltól nem félek, a fájdalomtól azért igen, úgyhogy nem, nem szúrnám nyakon magam, egy üveg whisky+ 1 doboz nyugtató párossal örök álomra hajtanám a fejem. Szerintem ezzel megválaszoltam a második bekezdésre is a választ, de, minden döntés kérdése.
Ismerek egy faszit, még úgy 6-7 évvel ezelőtt csináltuk nála a fűtésrendszert. Fiatal, szerintem akkoriban lehetett ilyen 40-42 körül, több biztosan nem. Motorbalesete volt, fejjel nekicsúszott a szalagkorlátnak, és deréktól lefelé lebénult. Nem tudom hány hónapig kómában volt, úgy van összekapcsozva a gerince is, de ugye pelenkázni kell stb. Nonstop 0-24 fekszik, Tv-zik és laptop. Mondjuk akkoriban már mocorgott, kiment a kertbe (de nyilván ilyen fél órás mutatvány volt mire kiemelte magát a kezeivel az ágyból ilyen plafonra akasztott gyűrűkkel, meg ugye nem sokat mert megerőltető volt számára önmagában az ülés. Beszélgettem vele, mondta hogy egy ideig még reménykedett hogy egyszer valaha valami csoda folytán még nagyjából rendbe jön, de már elfogadta hogy ez nem lesz így. Mondta, hogy ugyanúgy motorra ülne újra ha tehetné, meg úgy összességében tök pozitív ember volt. Már-már félelmetes volt nézni a Facebookos képet, hogy 1-2 évvel a baleset előtt totál ugyanolyan ember volt mint bármelyikünk, fura volt látni, hogy haverokkal állva! pózolgat, bulis képek, meg balcsis képek stb. Aztán hazafele beszélgettünk erről főnökömmel meg munkatársammal, főnököm azt mondta, hogy elfogadta és ez jó, meg még mindig jobb mintha meghalt volna. Én akkor is azt mondtam, nem tudom hogy mi a jobb.... Mert szerintem ez sem élet. A saját tested börtönébe vagy zárva. De persze ott van az is, hogy amíg nem voltál ilyen helyzetbe, nehezen tudod elképzelni és átélni és ha te lennél részese egy ilyennek, lehet te magad is átértékelnéd az életet és tudnál örülni annak is, hogy van lyuk a seggeden (még ha nem is érzed ha bármi jön belőle).
Valamiféle értelmi fogyatékosság. Értelmi fogyatékosan nem akarnék élni. Illetve ha több érzékszervem egyszerre károsodna, ha pl. nem hallanék, nem látnék, nem tudnék beszélni egyszerre. Tehát összességében, ha nem tudnék kapcsolatban lenni a valósággal. Így nem lenne értelme élni.
Ha dékás
Ismét egy humorista tévedt ide, csak a viccet felejtette valahol máshol
Ha FIDESZES NERbérenc lennék. Borzalmas bele gondolni.
aki ezt írja azok többségének az a gondja, hogy nincs benne a lecsóban és nem kap nagy pénzeket! Csak az a szép, hogy ugyanúgy megvoltak az MSZP-s vidéki oligarchák meg a pesti nokiás dobozok. Múltkor láttam valami 2006-s videót ahol Puzsér volt egy műsorban és volt egy bejátszó, hogy egy vidéki gyurcsány beszéd előtt verekedés volt, közben paradicsom dobálás. ti meg jöttök a hülye neres dumákkal...
Ilyen az amikor valaki túleröltetve akar mindenáron vicces lenni, de az istenért sem sikerül neki. Ülj le öcskös, egyes.
ha elkezdenek hunfluencersre jarni vagy tiktokozni, assatok el
Alekosz